Mesék és versek gyerekeknek 2024

Created with Imagine

Kistesó érkezik

  • Aznap hullott le az első hó, amikor Barnabás élete legnagyobb meglepetését kapta a szüleitől.

A hét éves fiúcska régen vágyott már arra, hogy nagytestvér váljon belőle. Sokszor mondogatta anyukájának és apukájának:

– Ha egyszer születik egy kistestvérem, én leszek a világ legjobb bátyja.

Szóval azon a téli napon együtt üldögéltek hárman a nappaliban vacsora után. A kandallóban ropogott a tűz, amikor anya egy képet húzott elő a köntöse zsebéből.

– Van egy meglepetésünk számodra.-mondta apa mosolyogva.

– Mi az? – kérdezte a fiú kíváncsian, miközben az anyukája kezét figyelte.

– Ez egy kép a családunk legújabb tagjáról. Nagytesó leszel! – újságolta boldogan édesanyja.

Barnabás azt sem tudta mitévő legyen a hirtelen jött örömhír hallatán.

– Ez komoly? – bökte ki végül a kérdést, miközben boldogan átölelte a szüleit.

Másnap mindenkinek elújságolta az iskolában, hogy az anyukája pocakjában baba van.

Pár hét múlva apa és Barnabás is elkísérték anyát az ultrahangos vizsgálatra. Nagyon izgatottak voltak.

– Gratulálok! – szólalt meg az orvos a vizsgálat közben és a fiúra kacsintott. – Kisöcséd lesz! – folytatta.

– Ez az! – örömködött Barnabás.

Apa és anya nagyon örültek, hogy egy újabb kisfiú lesz a család tagja. A doktor megnyugtatta őket, hogy a babával minden rendben van.

Ezután szinte repült az idő. Barnabás segített halvány kékre festeni a baba szobáját, sőt még a kiságy összeszerelésében is részt vett. Szülei nagyon büszkék voltak rá, hogy ilyen segítőkész.

Egyik este, mikor Barnabás simogatta anya egyre gömbölyödő pocakját, így szólt:

– Mi lesz a neve öcsinek?

Apa hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladt a konyhából a kérdés hallatán és így felelt:

– Mit szólnál, ha te választhatnál neki nevet?

– Szabad? – nézett a fiú csillogó szemekkel édesanyjára, mire ő mosolyogva bólintott.

– Legyen Norbi!

– Szép nevet választottál. – ölelték át szülei.

Barnabás közelebb hajolt anya pocakjához és beszélni kezdett a babához:

– Én mindig vigyázni fogok rád! – mondta.

Anyukája megsimogatta kisfia fejét, majd egy könnycseppet törölt ki szeméből. Nagyon meghatódott ezen a jeleneten.

Mikor a nyári szünet a végéhez közeledett az egész család izgatottan várta Norbi születését. A nagyszülők is elutaztak Barnabásékhoz, hogy mindenben a szülők segítségére legyenek.

Egy szombat reggelen a kisfiú szemét dörzsölgetve bújt elő a szobájából. Nagyszülei a nappaliban ültek.

– Hol van anya és apa? – kérdezte Barnabás.

– A kórházban.- felelte neki Szilvi mama.

– Éjszaka, amíg te aludtál, anya és apa a kórházba mentek. – folytatta Mici mama.

– Barnikám, megszületett a testvéred! – bökte ki végül Sanyi papa.

Barnabás ugrálni és tapsolni kezdett örömében. Arcáról csak úgy sugárzott a színtiszta szeretet.

– Mikor találkozhatok vele? – kérdezte még mindig ugrálva.

– Reggeli után mindannyian elmegyünk a kórházba. – mondta Pali papa.

Úgy is lett.

Barnabás alig bírt egy helyben ülni az autóban. Folyton csak a testvérére tudott gondolni.

Mikor beléptek a kórterembe, rögtön odaszaladt az anyukájához és megkérdezte:

– Jól vagy?

– Igen kicsim, nagyon boldog vagyok, hogy te is itt vagy már velünk.

Majd a picike kis ágyra mutatott a sarokban.

Barnabás az átlátszó kicsike ágyhoz lépett és gyengéden megsimogatta a kisbaba fejét.

– Örülök, hogy megszülettél Norbi! Én vagyok a bátyád és örökre szeretni foglak téged. – súgta a picinek.

A baba mosolyra húzta a száját. Érzete, hogy jó helyre született és családja mindig vigyázni fog rá.

A szülők és nagyszülők meghatottan nézték a két fiút és nagyon büszkék voltak az egész családra. Barnabást pedig jól látható módon az Isten is nagytestvérnek szánta.


Cuki Maci

Sziasztok gyerekek! A nevem Cuki Maci. Szeretném nektek elmesélni, hogyan lettünk barátok Benivel.

Egy napon a többi mackó társammal együtt üldögéltünk egy szupermarketben a pénztár melletti polcon. Arra sétált egy kedves mosolyú hölgy a férjével. A néninek gömbölyödött a pocakja. Érdeklődve nézegetett minket a polcon, majd egyszer csak gyengéden leemelt engem onnan és intett a párjának.

– Nézd, milyen édes maci, vigyük haza magunkkal!

Olyan melegség áradt belőlük, hogy egyből bizseregni kezdett kicsi kis mackó szívem. Hazavittek és a készülő gyerekszoba polcára helyeztek.

– Egyszer jó barátok lesztek a fiammal!- mondta a férfi és magamra hagyott.

Izgatottan vártam a kis barátom születését. Az anyukája minden nap mondott nekem pár kedves szót. Pár hónap elteltével egy pöttöm babát hoztak haza egy kórház nevű helyről. Egy kisfiú volt és Beninek hívták. Érdeklődve figyeltem őt minden nap. Beni egyre csak nőtt, sokat mosolygott és játszott a játékaival. Nem sokkal az első születésnapja után már egyedül tudott járni. Egy napon magához ölelt és azt mondta „maci”! Kicsi kis mackó szívem hevesebben kezdett dobogni. Kicsi kis kezével megsimogatta a fejemet és én hálás voltam ezért neki. Beni egyre nagyobb lett, már az óvodába készült, mikor egy este így szólt az édesanyjához.

– Anya, ma a macival szeretnék aludni!

Anyukája levett a polcról, ahol ücsörögni szoktam és a kisfiú kezébe adott.

– Hiszen ennek a macinak még nincs is neve. Pedig ő már születésed előtt is itt volt. Szeretnéd őt elnevezni?

– Igen!- mondta Beni boldogan. – Legyen a neve…hm….-gondolkodott. – Legyen a neve Cuki Maci!- és magához ölelt erősen.

Attól a naptól kezdve Beni mindenhová magával vitt engem. Együtt reggeliztünk, a játszótérre is elkísértem és az autóban is mellette ültem, amikor kirándulni mentünk. Boldogan teltek a napjaink. Rengeteget játszottunk együtt. Beninek időközben sok új játéka lett, de rólam sosem feledkezett el.

Képzeljétek el, hogy a kis barátom már majdnem hét éves iskolás nagyfiúvá cseperedett. Új barátaim is lettek a szobájában az évek alatt. Porcukor, ő egy kutyus, aki még Beni anyukájáé volt kislány korában. Nagyon öreg és tapasztalt, de jó barát. Makika Úrfi is mellettünk ül a nagy fotelben, ő egy vicces majom, akinek nagyon hosszú karjai és lábai vannak. De a kedvencem egy hatalmas koala, Tani. Ő a legnagyobb közülünk és mindig vigyáz ránk, amíg Beni az iskolában van.

Tudjátok, a gyerekek felnőnek. Ahogy egy napon te is nagy leszel. Ám a kedvenc mackótokról soha ne feledkezzetek meg, mert mi nagyon szeretünk titeket. Vigyázzuk az álmotokat éjjjel, vigasztalunk titeket, amikor betegek vagytok. Biztos vagyok benne, hogy egy napon fogok én még játszani Beni gyermekeivel is. Tudom, hogy okkal vettek le engem aznap a szupermarket polcáról. Most pedig öleld meg te is a kedvenc játékodat, ahogy Beni ölel minket minden este elalvás előtt!


Anya gyerekkori emlékei

Virág és édesanyja az udvarokon lévő hatalmas tölgyfa alatt üldögéltek. Szikrázóan sütött a nap, a madarak boldogan énekelték a tavaszi dalokat a fán. A kislány egyszer csak megkérdezte az anyukáját:

– Te is olyan boldog voltál, mint én gyerekkorodban?

Anya a távolba tekintett és mosolyogva válaszolt:

– Tudod szívem, a mi időnkben minden annyira más volt, mint most. De nagyon boldogok voltunk.

– Hol laktál, amikor kicsi voltál?- tette fel Virág a következő kérdést.

– Egy kis faluban éltem a családommal.- kezdte anya. – A falu szélén, az utolsó kis poros utcában volt egy házunk. Még aszfalt sem volt az úton. Nem volt annyi autó, mint mostanában, épp csak egy-kettő ment el mellettünk egy nap.

– Volt háziállatod?- érdeklődött tovább a kislány.

– Igen, több is. Volt kettő cicánk, egy vörös és egy koromfekete. A vörösnek már nem emlékszem a nevére, de a feketét Korminak hívták. Volt két kutyánk is. Egy fekete komondor, Bundi és egy németjuhász keverék, Boxi. Szerettem velük az udvaron játszani.- emlékezett vissza édesanyja.

– És a szüleiddel mit szoktál csinálni?- kérdezte Virág. Ő már sajnos nem ismerhette a nagyszüleit, meghaltak még az ő születése előtt.

– Anyukámmal rengeteget nevettem. Mindig nagyon vidám volt, szeretett viccelődni. Apukám sokszor olvasott nekem meséket és verseket. – mondta.

Virág is nagyon szerette, amikor az édesanyja mesélt neki. A kedvencei azok a történetek voltak, amiket az anyukája talált ki.

– Sok barátod volt?- folytatta a kérdések sorát a kislány.

– Igen!- válaszolta határozottan az anyukája. Az utcánkban sok gyerek lakott. Mindig együtt játszottunk. Fociztunk a poros úton, este pedig addig tollaslabdáztunk a nyári szünetekben, amíg fel nem kapcsolták sötétedéskor az utcai lámpákat. Télen hóembert építettünk a barátaimmal és nagy hógolyó csatákat vívtunk. Nagyon más volt minden. Amikor elmentünk együtt biciklizni, az utcai kutakból ittuk a friss, hideg vizet. Néha pedig még cseresznyét is loptunk egy-egy gyümölcsöskert fáiról.- nevetett anya hangosan, amikor visszaemlékezett arra, hogy bizony néha ők is rosszalkodtak.

– Mi szerettél volna lenni felnőtt korodban?- kérdezte Virág mosolyogva.

– Ó, én imádtam a boltokban lévő pénztárgépeket. Csodáltam a boltos néniket mindig a pult mögött a sok élelmiszer között. Sokat játszottam a húgommal boltos játékot, amikor kicsik voltunk.

– És anyuka is szerettél volna lenni?- kérdezősködött tovább a kislány.

– Nagyon szerettem volna anyuka lenni. Már gyerekkoromban is mindig féltőn óvtam a babáimat. Kis kanállal etettem őket, altató dalokat énekeltem nekik és betakargattam őket puha takaróval. De álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nap ilyen édes és okos kislányom lesz, mint te.- ölelte át Virágot és legalább száz puszit adott az arcára.

Virág nagyon boldog volt, hogy az édesanyja mesélt neki arról, hogy milyen volt ő kislány korában. Elképzelte édesanyját, ahogy az utcán játszott a pajtásaival, ahogy a babáiról gondoskodott és nagyot nevetett, amikor eszébe jutott, hogy cseresznyét loptak a gyümölcsösből.

Anya pedig örült neki, hogy kislánya ilyen érdeklődéssel hallgatta azokat az emlékeit, amik mai napig melegséggel töltik el szívét.