Kistesó érkezik
- Aznap hullott le az első hó, amikor Barnabás élete legnagyobb meglepetését kapta a szüleitől.
A hét éves fiúcska régen vágyott már arra, hogy nagytestvér váljon belőle. Sokszor mondogatta anyukájának és apukájának:
– Ha egyszer születik egy kistestvérem, én leszek a világ legjobb bátyja.
Szóval azon a téli napon együtt üldögéltek hárman a nappaliban vacsora után. A kandallóban ropogott a tűz, amikor anya egy képet húzott elő a köntöse zsebéből.
– Van egy meglepetésünk számodra.-mondta apa mosolyogva.
– Mi az? – kérdezte a fiú kíváncsian, miközben az anyukája kezét figyelte.
– Ez egy kép a családunk legújabb tagjáról. Nagytesó leszel! – újságolta boldogan édesanyja.
Barnabás azt sem tudta mitévő legyen a hirtelen jött örömhír hallatán.
– Ez komoly? – bökte ki végül a kérdést, miközben boldogan átölelte a szüleit.
Másnap mindenkinek elújságolta az iskolában, hogy az anyukája pocakjában baba van.
Pár hét múlva apa és Barnabás is elkísérték anyát az ultrahangos vizsgálatra. Nagyon izgatottak voltak.
– Gratulálok! – szólalt meg az orvos a vizsgálat közben és a fiúra kacsintott. – Kisöcséd lesz! – folytatta.
– Ez az! – örömködött Barnabás.
Apa és anya nagyon örültek, hogy egy újabb kisfiú lesz a család tagja. A doktor megnyugtatta őket, hogy a babával minden rendben van.
Ezután szinte repült az idő. Barnabás segített halvány kékre festeni a baba szobáját, sőt még a kiságy összeszerelésében is részt vett. Szülei nagyon büszkék voltak rá, hogy ilyen segítőkész.
Egyik este, mikor Barnabás simogatta anya egyre gömbölyödő pocakját, így szólt:
– Mi lesz a neve öcsinek?
Apa hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladt a konyhából a kérdés hallatán és így felelt:
– Mit szólnál, ha te választhatnál neki nevet?
– Szabad? – nézett a fiú csillogó szemekkel édesanyjára, mire ő mosolyogva bólintott.
– Legyen Norbi!
– Szép nevet választottál. – ölelték át szülei.
Barnabás közelebb hajolt anya pocakjához és beszélni kezdett a babához:
– Én mindig vigyázni fogok rád! – mondta.
Anyukája megsimogatta kisfia fejét, majd egy könnycseppet törölt ki szeméből. Nagyon meghatódott ezen a jeleneten.
Mikor a nyári szünet a végéhez közeledett az egész család izgatottan várta Norbi születését. A nagyszülők is elutaztak Barnabásékhoz, hogy mindenben a szülők segítségére legyenek.
Egy szombat reggelen a kisfiú szemét dörzsölgetve bújt elő a szobájából. Nagyszülei a nappaliban ültek.
– Hol van anya és apa? – kérdezte Barnabás.
– A kórházban.- felelte neki Szilvi mama.
– Éjszaka, amíg te aludtál, anya és apa a kórházba mentek. – folytatta Mici mama.
– Barnikám, megszületett a testvéred! – bökte ki végül Sanyi papa.
Barnabás ugrálni és tapsolni kezdett örömében. Arcáról csak úgy sugárzott a színtiszta szeretet.
– Mikor találkozhatok vele? – kérdezte még mindig ugrálva.
– Reggeli után mindannyian elmegyünk a kórházba. – mondta Pali papa.
Úgy is lett.
Barnabás alig bírt egy helyben ülni az autóban. Folyton csak a testvérére tudott gondolni.
Mikor beléptek a kórterembe, rögtön odaszaladt az anyukájához és megkérdezte:
– Jól vagy?
– Igen kicsim, nagyon boldog vagyok, hogy te is itt vagy már velünk.
Majd a picike kis ágyra mutatott a sarokban.
Barnabás az átlátszó kicsike ágyhoz lépett és gyengéden megsimogatta a kisbaba fejét.
– Örülök, hogy megszülettél Norbi! Én vagyok a bátyád és örökre szeretni foglak téged. – súgta a picinek.
A baba mosolyra húzta a száját. Érzete, hogy jó helyre született és családja mindig vigyázni fog rá.
A szülők és nagyszülők meghatottan nézték a két fiút és nagyon büszkék voltak az egész családra. Barnabást pedig jól látható módon az Isten is nagytestvérnek szánta.
Cuki Maci
Sziasztok gyerekek! A nevem Cuki Maci. Szeretném nektek elmesélni, hogyan lettünk barátok Benivel.
Egy napon a többi mackó társammal együtt üldögéltünk egy szupermarketben a pénztár melletti polcon. Arra sétált egy kedves mosolyú hölgy a férjével. A néninek gömbölyödött a pocakja. Érdeklődve nézegetett minket a polcon, majd egyszer csak gyengéden leemelt engem onnan és intett a párjának.
– Nézd, milyen édes maci, vigyük haza magunkkal!
Olyan melegség áradt belőlük, hogy egyből bizseregni kezdett kicsi kis mackó szívem. Hazavittek és a készülő gyerekszoba polcára helyeztek.
– Egyszer jó barátok lesztek a fiammal!- mondta a férfi és magamra hagyott.
Izgatottan vártam a kis barátom születését. Az anyukája minden nap mondott nekem pár kedves szót. Pár hónap elteltével egy pöttöm babát hoztak haza egy kórház nevű helyről. Egy kisfiú volt és Beninek hívták. Érdeklődve figyeltem őt minden nap. Beni egyre csak nőtt, sokat mosolygott és játszott a játékaival. Nem sokkal az első születésnapja után már egyedül tudott járni. Egy napon magához ölelt és azt mondta „maci”! Kicsi kis mackó szívem hevesebben kezdett dobogni. Kicsi kis kezével megsimogatta a fejemet és én hálás voltam ezért neki. Beni egyre nagyobb lett, már az óvodába készült, mikor egy este így szólt az édesanyjához.
– Anya, ma a macival szeretnék aludni!
Anyukája levett a polcról, ahol ücsörögni szoktam és a kisfiú kezébe adott.
– Hiszen ennek a macinak még nincs is neve. Pedig ő már születésed előtt is itt volt. Szeretnéd őt elnevezni?
– Igen!- mondta Beni boldogan. – Legyen a neve…hm….-gondolkodott. – Legyen a neve Cuki Maci!- és magához ölelt erősen.
Attól a naptól kezdve Beni mindenhová magával vitt engem. Együtt reggeliztünk, a játszótérre is elkísértem és az autóban is mellette ültem, amikor kirándulni mentünk. Boldogan teltek a napjaink. Rengeteget játszottunk együtt. Beninek időközben sok új játéka lett, de rólam sosem feledkezett el.
Képzeljétek el, hogy a kis barátom már majdnem hét éves iskolás nagyfiúvá cseperedett. Új barátaim is lettek a szobájában az évek alatt. Porcukor, ő egy kutyus, aki még Beni anyukájáé volt kislány korában. Nagyon öreg és tapasztalt, de jó barát. Makika Úrfi is mellettünk ül a nagy fotelben, ő egy vicces majom, akinek nagyon hosszú karjai és lábai vannak. De a kedvencem egy hatalmas koala, Tani. Ő a legnagyobb közülünk és mindig vigyáz ránk, amíg Beni az iskolában van.
Tudjátok, a gyerekek felnőnek. Ahogy egy napon te is nagy leszel. Ám a kedvenc mackótokról soha ne feledkezzetek meg, mert mi nagyon szeretünk titeket. Vigyázzuk az álmotokat éjjjel, vigasztalunk titeket, amikor betegek vagytok. Biztos vagyok benne, hogy egy napon fogok én még játszani Beni gyermekeivel is. Tudom, hogy okkal vettek le engem aznap a szupermarket polcáról. Most pedig öleld meg te is a kedvenc játékodat, ahogy Beni ölel minket minden este elalvás előtt!
Anya gyerekkori emlékei
Virág és édesanyja az udvarokon lévő hatalmas tölgyfa alatt üldögéltek. Szikrázóan sütött a nap, a madarak boldogan énekelték a tavaszi dalokat a fán. A kislány egyszer csak megkérdezte az anyukáját:
– Te is olyan boldog voltál, mint én gyerekkorodban?
Anya a távolba tekintett és mosolyogva válaszolt:
– Tudod szívem, a mi időnkben minden annyira más volt, mint most. De nagyon boldogok voltunk.
– Hol laktál, amikor kicsi voltál?- tette fel Virág a következő kérdést.
– Egy kis faluban éltem a családommal.- kezdte anya. – A falu szélén, az utolsó kis poros utcában volt egy házunk. Még aszfalt sem volt az úton. Nem volt annyi autó, mint mostanában, épp csak egy-kettő ment el mellettünk egy nap.
– Volt háziállatod?- érdeklődött tovább a kislány.
– Igen, több is. Volt kettő cicánk, egy vörös és egy koromfekete. A vörösnek már nem emlékszem a nevére, de a feketét Korminak hívták. Volt két kutyánk is. Egy fekete komondor, Bundi és egy németjuhász keverék, Boxi. Szerettem velük az udvaron játszani.- emlékezett vissza édesanyja.
– És a szüleiddel mit szoktál csinálni?- kérdezte Virág. Ő már sajnos nem ismerhette a nagyszüleit, meghaltak még az ő születése előtt.
– Anyukámmal rengeteget nevettem. Mindig nagyon vidám volt, szeretett viccelődni. Apukám sokszor olvasott nekem meséket és verseket. – mondta.
Virág is nagyon szerette, amikor az édesanyja mesélt neki. A kedvencei azok a történetek voltak, amiket az anyukája talált ki.
– Sok barátod volt?- folytatta a kérdések sorát a kislány.
– Igen!- válaszolta határozottan az anyukája. Az utcánkban sok gyerek lakott. Mindig együtt játszottunk. Fociztunk a poros úton, este pedig addig tollaslabdáztunk a nyári szünetekben, amíg fel nem kapcsolták sötétedéskor az utcai lámpákat. Télen hóembert építettünk a barátaimmal és nagy hógolyó csatákat vívtunk. Nagyon más volt minden. Amikor elmentünk együtt biciklizni, az utcai kutakból ittuk a friss, hideg vizet. Néha pedig még cseresznyét is loptunk egy-egy gyümölcsöskert fáiról.- nevetett anya hangosan, amikor visszaemlékezett arra, hogy bizony néha ők is rosszalkodtak.
– Mi szerettél volna lenni felnőtt korodban?- kérdezte Virág mosolyogva.
– Ó, én imádtam a boltokban lévő pénztárgépeket. Csodáltam a boltos néniket mindig a pult mögött a sok élelmiszer között. Sokat játszottam a húgommal boltos játékot, amikor kicsik voltunk.
– És anyuka is szerettél volna lenni?- kérdezősködött tovább a kislány.
– Nagyon szerettem volna anyuka lenni. Már gyerekkoromban is mindig féltőn óvtam a babáimat. Kis kanállal etettem őket, altató dalokat énekeltem nekik és betakargattam őket puha takaróval. De álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nap ilyen édes és okos kislányom lesz, mint te.- ölelte át Virágot és legalább száz puszit adott az arcára.
Virág nagyon boldog volt, hogy az édesanyja mesélt neki arról, hogy milyen volt ő kislány korában. Elképzelte édesanyját, ahogy az utcán játszott a pajtásaival, ahogy a babáiról gondoskodott és nagyot nevetett, amikor eszébe jutott, hogy cseresznyét loptak a gyümölcsösből.
Anya pedig örült neki, hogy kislánya ilyen érdeklődéssel hallgatta azokat az emlékeit, amik mai napig melegséggel töltik el szívét.
Az oltás
Egy csillagos este, mikor Márk már az ágyában feküdt, gondterhelten nézett édesanyjára.
Anya, én félek a holnapi oltástól! Nagyon fog fájni?- kérdezte a kócos, fekete hajú kisfiú.
Jaj, édesem, ezen gondolkodsz éppen? Mesélek neked arról, hogy hogyan is működik ez. Jó?
Igen, szeretném.- válaszolta Márk csendesen.
Anya magához ölelte erősen kisfiát és csendesen beszélni kezdett:
Tudod, szívem, amikor a kisbabák megszületnek, már a kórházban is kapnak oltást. Ez arra való, hogy megóvjon súlyos betegségekkel szemben. Aztán bizonyos időközönként mi is felkerestük a doktor bácsit veled, hogy megkapd a kötelező oltásokat.
Balázs bácsiról beszélsz, ugye?- kérdezte Márk.
Igen, születésed óta ő a te orvosod.- felelte anya lágy hangon.
Őt kedvelem, mindig olyan jó vicceket mesél!- mosolyodott el végre a kisfiú.
Majd anya folytatta:
Amikor kisebb voltál, igen, előfordult, hogy sírtál oltás közben. De nem is azért, mert fájt, hanem inkább azt nem szeretted, hogy egy helyben kellett maradnod és nem mozoghattál, amíg Balázs bácsi beadta neked az injekciót.
Én már nem is emlékszem ezekre a dolgokra.- mondta Márk.
Anya nagyot nevetett és így felelt:
Bogaram, annyira kicsi voltál még, hogy ezekre nem is emlékezhetsz. De képzeld el, hogy minden egyes oltás után apa ott várt minket az orvosi rendelő előtt az autóban. Mikor elcsendesedtél és már nem sírtál, mindig elvittünk téged vásárolni. Egy pici apróságot kaptál cserébe azért, hogy tűrted az injekciót.
Óriási tűt fog belém bökni?- kérdezte Márk kétségbeesetten.
Ne butáskodj már!- mosolygott anya. – Pici tű, pici szúrás. Emlékszel, amikor nyáron a Tisza parton megcsípett egy szúnyog?
Igen, emlékszem. Az nem volt vészes. – mondta Márk és kezdett bátrabb lenni a témával kapcsolatban.
Na, ez pont olyan lesz holnap! De most már tessék aludni drágám!- mondta anya, betakarta fiát és jó éjt puszit adott neki.
Másnap délután Márk kicsit félszegen üldögélt a váróteremben, hogy a doktor szólítsa őket. Pár perc múlva Balázs bácsi szélesre tárta a rendelő ajtaját és mosolyogva köszöntötte Márkot:
Szevasz koma! Mikor lettél te ilyen nagy, hogy már a hat éves oltásra jössz hozzám?- kérdezte kedvesen.
Márk szégyenlősen mosolygott rá.
A doktor villámgyorsan felszívta a folyadékot a fecskendőbe. A kisfiú örült, hogy tényleg csak egy kicsi tű van rajta. Feltűrte a pólója ujját a vállára és várta, hogy megtörténjen, amitől napok óta rettegett.
Suli hogy megy?- kérdezte az orvos, még mielőtt beadta volna az oltást.
Jól, köszönöm! Szeretek nagyon iskolába járni. – mondta Márk.
Mondok egy viccet, ez tetszeni fog.- és a doktor szép nyugodtan mesélni kezdte:
„Mi volt ma az iskolában kisfiam?- Anya, ma én voltam az egyetlen, aki jelentkezett, amikor a tanító néni kérdést tett fel. – Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés? – Hogy ki törte be az ablakot!” 🙂
Márk óriási nevetésben tört ki, Balázs bácsi pedig már rá is nyomta a vatta pamacsot a karjára.
Mi? Hogy? Már kész is?- kérdezte Márk meglepődve.
Persze, hogy kész, mit gondoltál, mi fog történni?- kérdezte az orvos kedves érdeklődéssel a hangjában.
Bevallom, azt hittem, jobban fog fájni.- mondta a kisfiú.
Márk egy matricát is kapott a doktortól, amin egy szuperhős volt és az volt rá írva, hogy „Nagyon bátor vagyok!”
Apa szokásához híven kint várta őket az autóban.
Képzeld, észre sem vettem, amikor beszúrta a tűt a karomba az orvos. Egyáltalán nem fájt!- mesélte Márk boldogan édesapjának. – Ma is kapok egy kis apróságot, mint amikor kicsi voltam?- kérdezte a kisfiú vidáman.
Szülei nagyon büszkék voltak rá és teljesítették a kérését. Elmentek egy újságárushoz és Márk választott magának egy autós újságot. Másnap büszkén mesélte az osztálytársainak, hogy milyen bátor volt az orvosnál és bátorította őket, hogy nekik sem kell félni az oltástól, mert egyáltalán nem fáj.
Meglepetés reggeli anyának ( Apa és Zsani titkos bevetésen)
Péntek délután Zsaniért mindig az apukája megy az iskolába. A kislány második osztályos és a matematika a kedvenc tantárgya. Amint hazafelé tartottak a péntek délutáni dugóban ülve Zsani felvetett egy ötletet apának:
- Segítenél nekem meglepni anyát valamivel holnap?- kérdezte aranyosan.
- ..elfelejtettem valamit? Születésnapja van vagy névnapja?- kérdezte apa picit szégyellve magát, hogy megint elfeledkezett valami fontos dátumról.
Zsani egyszerűen kinevette édesapját!
- Jaj apa, hihetetlen vagy! Semmit nem felejtettél el, csak szeretném őt meglepni, mert nagyon szeretem és mostanában látom, hogy sokszor fáradt is.
Apukája csendben maradt és gondolatai szeretett felesége felé szálltak. Valóban sokat dolgozott mostanában és a kislányukkal is ő foglalkozott többet. Hirtelen így szólt:
- Zsani, csodálatos ötletem támadt!
- Valóban?- kédezte a kislány. – És mi az?
- Holnap meglepetés reggelit készítünk anyunak és ágyba visszük neki. Ettől biztosan szépen indul majd a hétvégéje.
A kislány belecsapott apukája felé nyújtott tenyerébe, jelezvén, hogy benne van a titkos hadműveletben. Mikor kikeveredtek a közlekedési dugóból, megálltak egy virágbolt előtt. Gyorsan beszaladtak és apa egy gyönyörű vörös rózsát vett anyának. A reggelihez tudták, hogy minden alapanyagot megtalálnak otthon, mert anya mindig gondosan bevásárol hétvége előtt.
Másnap reggel apa telefonja halkan kezdett zenélni. Mikor meghallotta az ébresztő hangját gyorsan leállította, hogy felesége ne ébredjen fel. Valóban nagyon fáradt lehetett, mert meg sem moccant, amikor férje elhagyta a szobát. Apa Zsani ágya mellé ült és simogatni kezdte kislánya barna haját.
- Jó reggelt szívem!- suttogta a kislány fülébe.
Mikor Zsani lassan kinyitotta a szemét rögtön eszébe jutott, hogy miért is ébresztgeti őt korán az édesapja szombaton.
- Mehetünk a konyhába.- súgta ő is mosolyogva apára.
Anya imádta a gofrit, ezért úgy döntöttek, hogy azzal lepik meg őt. Zsani egy tálba borította a hozzávalókat, apa pedig erős kezével fakanállal keverte ki a tésztát, hogy fel ne ébresszék anyát a robotgép hangjával. Pár perc múlva a konyha már illatozott a frissen sült gofriktól. Zsani megmosta az epreket és óvatosan karikára vágta őket apa felügyelete mellett. Majd ugyanezt tették a banánnal is.
- Kenjük meg a gofrikat mogyorókrémmel, mielőtt rátesszük a gyümölcsöket!- javasolta Zsani. Tudta, hogy édesanyja imádja a nutellát.
Mikor elkészült a csodálatos reggeli, apa gyorsan főzött egy tejes kávét is és kirohant a garázsba a tegnap vásárolt rózsáért. Egy tálcára helyeztek mindent és kuncogva a szülők hálószobája felé masíroztak. Anya épp a másik oldalára fordult az ágyban, amikor megütötte a fülét az ajtó felől jövő nevetés.
- Psszt! Idő előtt felébreszted, ha nem maradsz csendben!- mondta a kislány apukájának.
Anya becsukta a szemét és csak akkor nyitotta ki, amikor a többiek is bejöttek a szobába a tálcával a kezükben.
- Jó reggelt anya!- kiáltották neki fülig érő szájjal.
Anya szóhoz sem jutott a meglepetéstől.
- Jó reggelt….- suttogta meghatódva. – Hát ti?- kérdezte a többieket.
- Reggelit készítettünk neked, mert nagyon szeretünk téged!- mondta Zsani boldogan.
- Megérdemled…- súgta neki a férje, miközben megcsókolta.- Szeretlek!- folytatta.
- Én is nagyon szeretlek!- felelte neki a felesége. – Bújjatok ide hozzám mindketten! Nagyon szeretlek titeket!- ölelte át a két titkos szövetségest. – Micsoda szép rózsa!- ámult el anya, amikor meglátta a virágot is a tálcán.- Nagyon köszönök mindent, ez csodálatos!
Végül az étkezőben fogyasztották el a finom meglepetés reggelit, mindenkinek jutott belőle bőven. Boldogan töltötték el együtt az egész hétvégét.
Én azt is tudom, hogy a te anyukád is örülne egy ilyen reggelinek. Kérd meg apukádat, hogy segítsen neked elkészíteni meglepetésként anya kedvenc reggelijét. Mutassátok meg neki, mennyire szeretitek őt és milyen hálásak vagytok neki azért, amit nap mint nap értetek tesz!
Más szemszögből
Elmesélem most neked, hogy telik egy napom…
csodálatos érzés, mikor a reggeli puszimat kapom.
Anyukám simogatja lágyan az arcomat,
átsuhan kis fejemben ezernyi gondolat.
Az első ölelést ő adja, én épp, hogy kinyitom szemem.
Csak anya tudja ilyen lágyan mondani a nevem.
Az ölébe vesz és érzem, hogy biztonságban vagyok,
a kanapéra tesz és apának is puszit adok.
Lustán nyújtózkodom, ők meg csak mosolyognak rám,
huncut mosolyra húzódik lassan a szám.
Finom reggelit kapok, jóízűen eszem,
majd megyek, megmosom maszatos kis kezem.
Mosakodás, fogmosás és öltözés következik,
addig anya és apa boldogan ölelkezik.
Munkába kell menni, apukám tőlem is elköszön,
és vidáman már át is lép a küszöbön.
Anya megfésüli gondosan kócos hajamat,
majd segít felvenni a cipőt és a kabátomat.
Az óvodában tanulok én sok új dolgot,
a többiekkel azt játszuk, hogy nyitottunk egy boltot.
Nagyokat nevetünk, az óvó néni mesét olvas,
inni is ad nekünk, ha valaki szomjas.
Mire délután lesz, azért már hiányzik anyukám…
de ő hazavisz, még mielőtt az ovit megunnám.
Otthon sokat játszunk, kirakózunk is néha,
na, annak aztán a fele sem tréfa.
Ha elakadok benne anya mindig segít nekem.
Örökre hálás leszek, amiért mindig fogja kezem.
Apa is hazajön, s én rohanok felé,
minden nap szaladok az ajtó elé.
Együtt fröcsköljük a vizet az óriási kádból,
anya feje ilyenkor az idegtől lángol : )
A finom vacsorát együtt esszük minden este,
az ételt anya ügyesen a tányérunkra szedte.
Megbeszéljük, kivel mi történt, amíg távol voltunk,
aznap jó vagy rossz döntéseket hoztunk.
Majd jut még egy kis idő közös játékra,
nyerni szeretnék, de mindenkinek ez a szándéka.
A társasjáték mindannyiunk kedvence,
Így telik el együtt, vidáman az este.
Aztán anya emlékeztet, hogy ideje fogat mosni,
apa a nyakában szokott a mosdóhoz cipelni.
Aztán a szobámban jön a nagy családi ölelés,
ettől lesz minden napom kerek és egész.
Jó éjt puszik, ölelések és előkerül egy könyv is,
néha maci van a mesében, néha pedig tigris.
Egyre kevésbé bírom nyitva tartani a szemem,
s csak hagyom, hogy az álomvilág elragadjon engem.
Március, az írországi hóvirág
Éjfélkor szállt le a repülőgép a dublini reptéren.
Beni, a hat éves kisfiú a szüleivel repült el a távoli országba meglátogatni a nagynénjét.
Amikor megérkeztek, a család házába rögtön aludni tértek a fárasztó út után.
Reggeli után Beni megmosakodott, alaposan megsikálta a fogait, felöltözött, majd megkérdezte az anyukájától, hogy ki mehet-e játszani az udvarra.
- Persze drágám, – felelte édesanyja- de öltözz fel rendesen! Kabát, sapka és kesztyű is kell, mert hideg van odakint.
Beni hallgatott az anyukájára. Felhúzta a csizmát is a lábára és kilépett az ajtón.
Annak ellenére, hogy már március volt, hideg jeges szél fújt az írországi udvaron. A fű zöld volt, mint minden évszakban. A kisfiú nem először járt már itt a szüleivel és mindig elcsodálkozott a fű csodálatos színén. Beni boldogan kergetőzött a nagynénje kutyájával. Tyson egy tizenöt éves fekete kutya volt. Öreg volt, de még mindig imádott a gyerekekkel játszani. Ahogy önfeledten szaladgáltak, a kisfiú egyszer csak megbotlott és a puha pázsiton landolt. Próbált feltápászkodni és ekkor észrevett egy gyönyörű hóvirágot a kerítés tövében megbújva.
- Ó, de szép vagy! – mondta a virágnak és gyengéden megérintette a szirmait.
A hóvirág nagyot nyújtózott és így szólt:
- Köszönöm szépen a kedvességed!
Beni szája tátva maradt a csodálkozástól.
- Anyaaaaa! – kiabálta hangosan.
- Pssszt! Maradj csendben, nem kell félned tőlem!- csitította a hóvirág.
A kisfiú édesanyja kilépett az ajtón.
- Mi baj van kincsem?- kérdezte.
Beni az anyukájára nézett, majd vissza a hóvirágra és így szólt:
- Semmi, csak elestem. De nincs semmi baj!- mosolygott a kisfiú. – Még maradnék egy kicsit az udvaron, jó?
- Csak nyugodtan, de ha fázol, gyere be és készítünk neked egy forrócsokit. – mondta anya és visszament a házba.
A kisfiú leguggolt a hóvirág mellé és megszólította:
- Te tényleg tudsz beszélni?
- De csak azokhoz beszélek, akiknek tiszta a szívük.- felelte a virág.
- Van neved is? Én Beni vagyok.- mutatkozott be illemtudóan.
- Az én nevem Március.- hajtotta le fejét a hóvirág.
- Nem vagy itt magányos egyedül?- kérdezte a kisfiú.
- Nem igazán. Tyson minden nap idejön és megszagolgat. Szoktunk beszélgetni is. – felelte a virág.
- Nem te vagy a tavasz hírnöke? Mégis olyan hideg van itt, hogy lassan megfagyok. – nevetett a hidegtől kipirult arccal Beni.
- Tudod, ebben az országban ritkán van meleg. Cserébe sokat esik az eső. Szeretem az esőt. – mondta a virág mosolyogva.
- Honnan tudod, hogy nem árulom el a titkodat?- kérdezte a kisfiú.
- Megéreztem. Olyan gyengéden simítottad meg a szirmaimat, hogy rögtön tudtam, te jó ember vagy. – válaszolt őszintén Március.
- Ezt azért nem mindenki gondolja így. Pár srác a suliban folyton szekál.- hajtotta le Beni a fejét szomorúan.
- Ne is törődj velük! Ők nem láthatnak olyan csodát, mint te. Velük biztosan nem beszélgetnék. – vigasztalta a virág.
- Ez igaz! – csillant fel a remény a kisfiú szemében. – Egyébként tetszik a neved! Nekem márciusban van a névnapom. A csillagászati tavasz első napján, március 21-én.
- Nahát! – csodálkozott el a hóvirág. – Akkor biztos nem véletlen, hogy mi ketten találkoztunk!- mondta.
- Tetszenek a szirmaid is! Három hófehér virágszirom. A zöld leveleid pedig beleolvadnak a körülötted lévő nagy fűbe.- dicsérte Beni a virágot.
- Köszönöm!- hajtotta le szégyenlősen a fejét Március. – Tudod, régen mindig letéptek minket az emberek. Sok társam veszett így oda. De már védett faj vagyunk régóta és próbálunk mindig mosolyt csalni az emberek arcára.
- Ez nagyon kedves dolog tőletek. – mondta Beni.
- Ígérj meg nekem valamit! – kérte Március a kisfiút. – Ha legközelebb bántanak a suliban, gondolj rám! Vigyél el magaddal a szívedben és tudd, hogy te a tisztaságot és a reményt képviseled.
- Én soha nem bántanék senkit. – felelte Beni. – És megígérem, hogy soha többet nem tépem le a vadvirágokat sem. Megtanítottad nekem, hogy ti is érző lények vagytok és ezért örökre hálás leszek neked.
Március egy boldog mosolyt küldött a kisfiúnak és álomra hajtotta a fejét. Beni beszaladt a konyhába Tysonnal együtt és boldogan kortyolta a forró csokoládét. Nagyon különlegesnek érezte magát, Márciust és titkát pedig örökre a szívébe zárta.
A kis hóvirág Benivel álmodott aznap és szirmai beleremegtek , amikor arra gondolt, hogy ez a tiszta szívű kisfiú milyen kedves volt hozzá.
A természet lenyűgöző szépségeit látni csodálatos dolog. Vigyázzunk az élővilágra! Légy kedves a növényekhez és az állatokhoz is. És ki tudja? Talán egyszer téged is megszólítanak!
Te láttál már idén hóvirágot?
Gergő kedvenc állatai
Gergő kedvenc állatai
Egy szomorkás, esős délután Gergő a szüleivel ücsörgött a nappaliban a kanapén. Miközben kedvenc szürke takarója alatt bujkált, eszébe jutott valami.
– Szeretnék többet tudni a kedvenc állataimról!- mondta csillogó szemekkel.
– Valóban? Van egy szuper állatos könyvem, abban biztosan megtaláljuk azokat az állatokat. – válaszolta apukája.
– Az nagyszerű lenne. Szeretnék érdekes dolgokat megtudni a kengururól, a panda maciról és a mezei nyulakról. – mondta az öt éves kisfiú.
Gergő pici kora óta imádta az állatokat. Minden évben ellátogattak az állatkertbe is, olyankor a nagyszülei is mindig velük tartottak.
– Ha nagy leszek, állatorvos leszek, hogy meg tudjam őket gyógyítani. – mondogatta gyakran a családjának.
Közben apa a könyvespolcon kezdett keresgélni.
– Lássuk csak…azt hiszem, valahol itt kell lennie. Igen, igen, már meg is találtam. – emelte a magasba a nehéz és vastag képes könyvet.
– Nagyon fog neked tetszeni, – mondta Gergő anyukája és közben a kisfia mellé kucorodott a kanapéra. – csodaszép képes könyv ez.- folytatta.
A tartalom jegyzékben megkeresték, hogy hányadik oldalon találják meg a kengurut.
– Lapozzunk a 45. oldalra.- mondta apa.
Anyának igaza volt, gyönyörű képek voltak különféle kengurukról a könyvben.
– Nézzétek, pont olyanok, mint Kanga és Zsebibaba a Micimackóból. – mutatta a képeket Gergő lelkesen a szüleinek.
– A kenguru az erszényesek családjába tartozik. – kezdte apa olvasni a képek melletti szöveget. – Több fajtája létezik. Például van óriás kenguru, kurtafarkú kenguru és mocsári kenguru is.
– Hol élnek? – tette fel a kérdést Gergő, ami a legjobban izgatta.
– Ausztráliában élnek. – felelte apa.
– És mit esznek?- jött a következő kérdés a kisfiútól.
– Fűféléket és a bokrok leveleit eszik. Azt írják, hogy víz nélkül hosszabb időt is képesek kibírni.
– Én biztos nem bírnám.- nevetett Gergő. A szülei kiskacsának hívták kisebb korában, mert mindig nagyon sok vizet ivott.
– Megkeressük most a pandát?- hangzott el a következő kérdés.
– Persze drágám. – felelte édesapja.
Visszalapoztak a tartalomjegyzékhez, ott pedig kikeresték a pandát.
– A másik kedvenc állatodról a 20. oldalon írnak.
Mikor megtalálták a keresett oldalt, anya nagyot nevetett:
– Imádom ezt a duci, fekete-fehér mackót. Annyira aranyos.
– Ezért az egyik kedvenc állatom.- vigyorgott Gergő is boldogan.
– A panda Kínában őshonos. – kezdte apa. A súlya 75 és 130 kilogramm között van. Tényleg elég duci. – mosolygott ő is. – Képzeljétek!- folytatta apa. – Amíg fiatalok, nagyon ügyesen tudnak fára mászni.
– Mi??? Ez komoly?- csapta össze a kezét Gergő meglepődöttségében.
– Igen, nagyon is komoly. – válaszolt apa. – Azonban sajnos ez a faj a kihalás szélén áll, nagyon kevés egyed létezik már belőlük, ezért betiltották a vadászatukat.
– Szegények.- hajtotta le a kisfiú szomorúan a fejét. – Azt is írják, hogy mivel táplálkoznak? – kérdezte Gergő.
– Lássuk csak, igen, azt írják róluk, hogy bambuszt és vadnövényeket esznek.
– Ahhoz képest elég duci, hogy csak növényeket eszik.- kuncogott Gergő.
– Mi is a következő állat, amiről többet szeretnél tudni?- kérdezte anya érdeklődve kisfiát.
– Már csak egy van, a mezei nyúl. – válaszolt Gergő.
Ismét kikeresték a megfelelő oldalt és rengeteg cuki képet találtak a hosszú fülű, fürge nyuszikról.
– Annyira édik!!!- olvadozott a kisfiú a képek láttán.
– Magyarország minden táján élnek mezei nyulak.- olvasta apa. – A nap nagy részét evéssel és pihenéssel töltik.
– De jó nekik!- mondta anya vágyakozva. – Ezt én is kipróbálnám néha. – folytatta nevetve.
– Nagyon gyorsan futnak és ha szükséges úszni is tudnak. Érdekes, ezt még én sem tudtam róluk. – mondta apa.
– Nézzétek, látszik, hogy milyen puha szőrük van.- ámuldozott Gergő.
– Puha, bolyhos szőrük télen valamivel hosszabb, mint nyáron. – folytatta apa az olvasást.
– És tényleg csak répát esznek?- kérdezte Gergő kiváncsian.
– A nyuszik fűféléket is esznek és gyomnövényeket.- kereste ki apa a szövegből a választ.
– Ma is nagyon sokat tanultam.- mondta a kisfiú bölcsen. – Szeretem az állatokat. – közölte egyszerűen.
Szülei nagyon büszkék voltak rá, hogy Gergő ennyire szerette az állatokat. Remélték, hogy egyszer valóra fog válni a kisfiú álma és állatorvos lesz belőle.
Neked mi a kedvenc állatod és milyen érdekességeket tudsz róla?
Gergő kedvenc állatai
Egy szomorkás, esős délután Gergő a szüleivel ücsörgött a nappaliban a kanapén. Miközben kedvenc szürke takarója alatt bujkált, eszébe jutott valami.
– Szeretnék többet tudni a kedvenc állataimról!- mondta csillogó szemekkel.
– Valóban? Van egy szuper állatos könyvem, abban biztosan megtaláljuk azokat az állatokat. – válaszolta apukája.
– Az nagyszerű lenne. Szeretnék érdekes dolgokat megtudni a kengururól, a panda maciról és a mezei nyulakról. – mondta az öt éves kisfiú.
Gergő pici kora óta imádta az állatokat. Minden évben ellátogattak az állatkertbe is, olyankor a nagyszülei is mindig velük tartottak.
– Ha nagy leszek, állatorvos leszek, hogy meg tudjam őket gyógyítani. – mondogatta gyakran a családjának.
Közben apa a könyvespolcon kezdett keresgélni.
– Lássuk csak…azt hiszem, valahol itt kell lennie. Igen, igen, már meg is találtam. – emelte a magasba a nehéz és vastag képes könyvet.
– Nagyon fog neked tetszeni, – mondta Gergő anyukája és közben a kisfia mellé kucorodott a kanapéra. – csodaszép képes könyv ez.- folytatta.
A tartalom jegyzékben megkeresték, hogy hányadik oldalon találják meg a kengurut.
– Lapozzunk a 45. oldalra.- mondta apa.
Anyának igaza volt, gyönyörű képek voltak különféle kengurukról a könyvben.
– Nézzétek, pont olyanok, mint Kanga és Zsebibaba a Micimackóból. – mutatta a képeket Gergő lelkesen a szüleinek.
– A kenguru az erszényesek családjába tartozik. – kezdte apa olvasni a képek melletti szöveget. – Több fajtája létezik. Például van óriás kenguru, kurtafarkú kenguru és mocsári kenguru is.
– Hol élnek? – tette fel a kérdést Gergő, ami a legjobban izgatta.
– Ausztráliában élnek. – felelte apa.
– És mit esznek?- jött a következő kérdés a kisfiútól.
– Fűféléket és a bokrok leveleit eszik. Azt írják, hogy víz nélkül hosszabb időt is képesek kibírni.
– Én biztos nem bírnám.- nevetett Gergő. A szülei kiskacsának hívták kisebb korában, mert mindig nagyon sok vizet ivott.
– Megkeressük most a pandát?- hangzott el a következő kérdés.
– Persze drágám. – felelte édesapja.
Visszalapoztak a tartalomjegyzékhez, ott pedig kikeresték a pandát.
– A másik kedvenc állatodról a 20. oldalon írnak.
Mikor megtalálták a keresett oldalt, anya nagyot nevetett:
– Imádom ezt a duci, fekete-fehér mackót. Annyira aranyos.
– Ezért az egyik kedvenc állatom.- vigyorgott Gergő is boldogan.
– A panda Kínában őshonos. – kezdte apa. A súlya 75 és 130 kilogramm között van. Tényleg elég duci. – mosolygott ő is. – Képzeljétek!- folytatta apa. – Amíg fiatalok, nagyon ügyesen tudnak fára mászni.
– Mi??? Ez komoly?- csapta össze a kezét Gergő meglepődöttségében.
– Igen, nagyon is komoly. – válaszolt apa. – Azonban sajnos ez a faj a kihalás szélén áll, nagyon kevés egyed létezik már belőlük, ezért betiltották a vadászatukat.
– Szegények.- hajtotta le a kisfiú szomorúan a fejét. – Azt is írják, hogy mivel táplálkoznak? – kérdezte Gergő.
– Lássuk csak, igen, azt írják róluk, hogy bambuszt és vadnövényeket esznek.
– Ahhoz képest elég duci, hogy csak növényeket eszik.- kuncogott Gergő.
– Mi is a következő állat, amiről többet szeretnél tudni?- kérdezte anya érdeklődve kisfiát.
– Már csak egy van, a mezei nyúl. – válaszolt Gergő.
Ismét kikeresték a megfelelő oldalt és rengeteg cuki képet találtak a hosszú fülű, fürge nyuszikról.
– Annyira édik!!!- olvadozott a kisfiú a képek láttán.
– Magyarország minden táján élnek mezei nyulak.- olvasta apa. – A nap nagy részét evéssel és pihenéssel töltik.
– De jó nekik!- mondta anya vágyakozva. – Ezt én is kipróbálnám néha. – folytatta nevetve.
– Nagyon gyorsan futnak és ha szükséges úszni is tudnak. Érdekes, ezt még én sem tudtam róluk. – mondta apa.
– Nézzétek, látszik, hogy milyen puha szőrük van.- ámuldozott Gergő.
– Puha, bolyhos szőrük télen valamivel hosszabb, mint nyáron. – folytatta apa az olvasást.
– És tényleg csak répát esznek?- kérdezte Gergő kiváncsian.
– A nyuszik fűféléket is esznek és gyomnövényeket.- kereste ki apa a szövegből a választ.
– Ma is nagyon sokat tanultam.- mondta a kisfiú bölcsen. – Szeretem az állatokat. – közölte egyszerűen.
Szülei nagyon büszkék voltak rá, hogy Gergő ennyire szerette az állatokat. Remélték, hogy egyszer valóra fog válni a kisfiú álma és állatorvos lesz belőle.
Neked mi a kedvenc állatod és milyen érdekességeket tudsz róla?
Állati nagy veszekedés
Csend és nyugalom honolt az erdőszéli kis házikóban. Patak csobogása hallatszott, az énekesmadarak vidáman csiripeltek a hatalmas fák lombjai között. Ebben az idilli környezetben élt Beni a szüleivel. A hét éves kisfiú szeptemberben kezdte az általános iskola első osztályát. Mióta megtanult olvasni, azóta szinte falta az állatokról szóló könyveket. Szeretett minden élőlényt, ami szőrös volt vagy tollas, esetleg pikkelyes. Rajongott az állatokért. A kedvencei mégis a saját plüss állatai voltak, akiknek gyakran olvasott mesét, megosztotta velük minden örömét és bánatát. Ám egy napon történt valami velük.
Tudniillik, ezek a plüss állatok nem voltak hétköznapiak. Mikor Beni reggel iskolába indult, szülei pedig dolgozni mentek, a plüssállatok életre keltek azon nyomban, amint a család mögött becsukódott az ajtó.
– Alig várom, hogy kimenjünk az erdőbe, olyan rég találkoztam már Mókus cimborámmal. – mondta Makika Úrfi, miközben hatalmasat nyújtózott. Makika egy nagyon vicces majom hírében állt. Hosszú karjai és lábai voltak, amiket csak úgy dobált tánc közben.
– Én azt terveztem mára, hogy versenyt futok a farkassal.- szólalt meg Füles, a barna nyuszi. Nyúl létére meglepően jó kapcsolatot ápolt az erdőben élő ragadozókkal.
– Én csak egy komótos, lassú sétára vágyom.- gondolkodott hangosan Porcukor. Ő már nagyon öreg volt. Beni édesanyja kapta baba korában a zsemleszínű plüss kutyust, igazi családtagnak számított már harmincöt éve.
– Én Bagollyal találkozok ma. Teára hívott az odújába.- mondta Tani, a hatalmas koala.
Felkerekedtek hát az életre kelt plüss állatok és az erdei tisztás felé vették útjukat. A többiek már vártak rájuk. Az erdő lakói mind nagyon kedvelték őket. Érthetetlen és különös érzés volt számukra, hogy miféle varázslatos módon kelnek életre ezek az állatok.
Róka már messziről integetett feléjük:
– Sziasztok barátaink! Nagyon vártunk titeket, úgy hiányoztatok nekünk!- kiabálta.
Miután mindenki végzett aznapi tervével, az állatok ismét a tisztáson gyülekeztek, hogy közös beszélgetéssel zárják le az együtt töltött időt.
– Tudjátok, én nagyon boldog vagyok, mert Beninek én vagyok a kedvenc plüsse otthon.- mondta hencegve Tani, a koala.
– Te meg miről beszélsz?- kérdezte Makika Úrfi felháborodva. – Nem gondolod, hogy ez az édes kisfiú téged kedvel a legjobban? Hiszen akkor a legboldogabb, mikor velem táncolhat a nappali közepén.- folytatta a majom.
– Álljunk meg egy pillanatra!- szólt közbe Porcukor, mert ezt bizony már ő sem hagyhatta szó nélkül. – Én már az édesanyja álmát is őriztem évtizedekkel ezelőtt. Természetes, hogy én vagyok a család kedvence. – zárta le a mondandóját a vénséges vén kutya.
– Ez valami vicc?- szögdécselt oda Füles is. – Nekem van a legpuhább szőröm és Beni hozzám szeret a legjobban bújni alvás közben. A kedvenc plüsse én vagyok és punktum. – a nyuszi úgy gondolta, hogy ezzel a vita le van zárva.
Azonban az életre kelt plüss állatok egymás szavába vágva bizonygatták egyre hangosabban a saját igazukat. Az erdei állatok pedig csak a fejüket kapkodták, hol jobbra hol balra nézve. Még sosem láttak ekkora perpatvart az erdőben. Mikor úgy tűnt, hogy lassan ölre mennek egymással, a bölcs Bagoly közbelépett.
– Cssss!- csitította a mérges plüssöket. – Figyeljetek rám egy kicsit!- mondta komolyan és megigazította a szemüvegét. – Gondoljátok csak át higgadtan a dolgot! Mondta a kisfiú valaha is bármelyikőtöknek, hogy ő a kedvence?
Az életre kelt figurák fejüket vakarva gondolkodtak, majd megrázták a fejüket, jelezvén, hogy bizony ilyen mondat soha nem hagyta el Beni száját.
– Gondoltam.- szólalt meg ismét Bagoly. – Van bárki közületek, aki különleges bánásmódban részesül a házukban?- tette fel a következő kérdést.
Az állatok ismét gondolkodóba estek, majd egyszerre rázták meg a fejüket.
– Na ugye…- mondta a bölcs madár. – Legvégül pedig, mondta-e bármelyikőtöknek valaha az az édes szőke gyerek, hogy „ téged szeretlek a legjobban” ?
A plüss állatok ennél a kérdésnél igencsak elszégyellték magukat, mert ilyen sem történt soha.
– Akkor meg miért is veszekedtek ti valójában?- kérdezte Bagoly szárnyait értetlenül széttárva. – A varázslat, amitől mindannyian életre keltek minden nap, nem más, mint a szeretet, amit a kisfiú érez irántatok. Mindannyian különlegesek vagytok! Mindannyiótokat ugyanannyira szeret! Ezt tartsátok észben!
– Olyan önző és makacs voltam.- szólalt meg végül Makika Úrfi. – Ne haragudjatok rám, nem vagyok én különb egyikőtöknél sem! – mondta, miközben lehajtott fejjel egy fűcsomót nézegetett a lába előtt.
Mindannyian bocsánatot kértek egymástól, belátták, hogy milyen buták voltak, hogy azon veszekedtek kit szeret Beni a legjobban. Hiszen mindig is érezték, hogy a kisfiú szívében mindannyiuk számára van hely. Bagolynak megköszönték, hogy észhez térítette őket, elköszöntek erdei barátaiktól és elindultak hazafelé.
Mikor Beni és szülei hazaértek, sejtelmük sem volt arról, hogy mi történt aznap az erdő mélyén.
Mikor elérkezett a lefekvés ideje, a kisfiú alaposan megmosta a fogait és mielőtt édesanyja az esti mesét elkezdte volna olvasni, szépen elhelyezte kis plüss barátait az ágyon, majd így szólt:
– Annyira szeretlek titeket!- ölelte át puha, szőrös barátait. – Ti vagytok a kedvenceim!- mondta végtelen szeretettel a hangjában.
A plüssök észrevétlenül egymásra sandítottak és mosolyogtak.
Azután Beni jó éjt puszival kívánt szép álmokat nekik.
A plüss állatok rádöbbentek aznap, hogy ők mindannyian egy kerek egész részei. Egyikük sem több vagy kevesebb a másiknál. Végsősoron mind egyformák. Attól a naptól kezdve soha többé nem veszekedtek. Napközben szeretetben éltek együtt erdei barátaikkal, éjjelente pedig a kisfiú álmát őrizték.
Señor Pérez, a spanyol fogtündér
Kedves gyerekek! A mai mesémmel a távoli Spanyolországba repülhettek el velem.
Dél-Spanyolországban, egy tengerparti kis városban él egy Juan nevű kisfiú. Az ő történetét szeretném most elmesélni nektek.
Tavaly májusban történt, amikor az akkor öt éves kisfiú egyik este vacsora közben keservesen sírni kezdett.
– Mi történt szívem?- kérdezte az anyukája.
– Nagyon fáj a fogam!- felelte Juan, miközben könnycseppek gördültek le napbarnított arcocskáján.
– Fáj vagy mozog?- kérdezte apa hirtelen.
A kisfiú szemei tágra nyíltak, majd egyszerűen benyúlt a szájába és mutatóujjával megérintette a fogát.
– Ez mozog!- kiáltott fel boldogan és már hangosan nevetett.
– Akkor bizony elkezdhetjük építeni Señor Pérez varázsajtaját.- mondta anya mosolyogva.
Képzeljétek el, hogy Spanyolországban egy szürke kisegér a fogtündér. A kisfiúk és kislányok szüleik segítségével egy ajtót építenek a gyerekek szobájába, amin keresztül Señor Pérez meglátogathatja a gyerekeket és elviszi magával a kiesett fogakat.
Juan és szülei másnap neki is láttak a nagy munkának. Egy fehér papírlap tetejére a kisfiú napocskát és felhőt rajzolt, az aljára pedig dús füvet és egy szép rózsaszínű virágot. Szülei addig ragasztópisztollyal összeillesztették az ajtó színes deszkáit. Még egy létrát is készítettek, amin a kisegér könnyen le tud majd jönni a padló szegélyéről. Az ajtó mellé pedig egy táblát is készítettek, amire Juan édesanyja gyöngybetűkkel ráírta: Señor Pérez.
Minden készenállt, már csak a fog hiányzott a látogatáshoz.
Két hét telt el azóta, hogy a kisfiú foga mozogni kezdett. Egy csütörtöki napon, mikor Juan megjelent az óvoda kapujában, szélesen mosolygott.
– Nézzétek, kiesett a fogam!- mondta rettentően büszkén. – Képzeljétek, amikor tízóraiztam, beleharaptam a sonkás szendvicsbe és kiesett. Picikét vérzett a helye. Elcsomagoltam egy zsebkendőbe, megnézitek?- kérdezte vidáman.
– Persze, mutasd meg nekünk!- mondta apukája, miközben összeborzolta kisfia sűrű barna haját.
Este Juan még alaposabban mosta meg a fogait, mint előtte. Igazi nagyfiúnak érezte magát attól a ténytől, hogy kiesett az első foga.
Mielőtt ágyba bújt odasomfordált a varázsajtóhoz és így szólt:
– Señor Pérez, gyere el hozzám ma éjszaka! Nagyon várlak már!
Majd suttogva hozzátette:
– Szeretlek!
Szülei mosolyogva nézték ezt a jelenetet, majd a pici fogacskát egy bordó bársony szütyőbe helyezték és berakták Juan párnája alá.
A kisfiú jó éjszakát kívánt édesapjának, majd anyukája olvasott neki egy mesét. Még a mese feléhez sem ért, a kisfiú már békésen aludt.
– Szeretlek!- suttogta édesanyja és egy puszit lehelt a homlokára.
Másnap reggel Juan őrületes sebességgel rohant be szülei szobájába.
– Itt volt a kisegér, itt járt a szobámban! Eltűnt a fogam a párnám alól! Gyertek, siessetek!- kiabálta önfeledten.
Szülei a szemüket dörzsölve és nagyot ásítva követték a fiút a szobájába.
És lássatok csodát! Señor Pérez valóban ott járt az éjszaka. A varázsajtó előtt a szőnyegen hevert egy levél és kettő euró. A levelet apa olvasta fel Juannak, amiben az állt, hogy a kisegér nagyon büszke rá, hogy ilyen szép, fehér tejfogat hagytak a párna alatt és továbbra is mossa meg alaposan a fogát minden étkezés után.
Juan szinte repült a boldogságtól és alig várta, hogy elújságolja a barátainak az óvodában, hogy Señor Pérez milyen meglepetést hozott neki.
E történet óta eltelt egy kerek esztendő. Juan azóta már iskolás fiú és öt foga esett ki összesen. Éppen pár napja kezdett el mozogni a hatodik. Minden alkalommal ugyanolyan izgatottan várja a fogtündér látogatását, mint tavaly májusban. Señor Pérez pedig mindig ellátogat hozzá, hogy valami apró meglepetést hagyjon neki a varázsajtó előtt.
Nagyi csodatévő teája
Anya sietve nyitotta ki a bejárati ajtót. Bella nagymamája álldogált odakint és széles mosollyal üdvözölte lányát.- Köszönöm, hogy vigyázol ma Bellára. Muszáj beugranom az irodába és Zsoltinak is dolgoznia kell.- magyarázta sietve a kislány anyukája.
- Menj szívem, te csak intézd a dolgodat, szívesen vagyok itt.
- Anya becsapta maga mögött az ajtót és rohant is, hogy elérje a buszt.
Nagyi csendben nyitott be Bella szobájába, aki még az igazak álmát aludta. Amíg a kislány szundikált, addig a nagymamája elővette a táskájából a házi eperlekvárt és rákente a friss kenyérre. Egy pohárba narancslevet töltött és várta, hogy beteg unokája felébredjen. Pár perc múlva Bella megjelent a nappaliban szemét dörzsölgetve, kipirult arccal.
– Kisunokám!- szaladt oda a mama és szorosan átölelte a kislányt. – Hogy érzed magad?- kérdezte tőle.
– Még mindig fáj a torkom.- felelte Bella szomorúan. – Már két napja nem voltam óvodában és nagyon hiányoznak a többiek. – folytatta bánatosan.
– Egyet se félj, a nagyi ma meggyógyít. – kacsintott rá a kislányra vidáman.
Bella megitta a neki szánt narancslevet és a lekváros kenyérnek is a felét. Reggeli után a kanapéra kucorodott csendesen.
– Hozok egy puha takarót és egy mesekönyvet, bújj ide mellém, olvasok neked egy mesét. – mondta a nagyi szeretetteljes hangon.
A kislány szorosan a nagymamája mellé ült, fejét a vállára hajtotta. Igazából nem volt kedve semmihez, de annak nagyon örült, hogy ma a nagyi vigyáz rá.
Az ősz hajú, kedves nagymama feltette az olvasószemüvegét és egy varázsvilágba repítette Bellát a mesekönyv által. Mire a könyv végére értek, már a kislánynak is jobb kedve lett, de még mindig elég bágyadt volt.
– Tudom én mi kell ide!- csillant fel a mama szeme. – Főzök neked egy különleges teát, amit én csak úgy hívok, hogy “ nagyi csodatévő teája”. Édesanyádnak is mindig ezt készítettem, amikor kislány korában megbetegedett és másnapra már kutya baja sem volt.
– Csodatévő tea? – kerekedett ki Bella szeme. – Az meg miből van?- kérdezte kiváncsian.
– Szárított erdei gyümölcsökből, forró vízből, teszek bele egy kis kanál akác mézet is és természetesen citrom levet is csöpögtetek belé.- válaszolt nagyi.
– Ennyi? Mi ebben a különleges?- kérdezte a kislány.
– A legfontosabb titkos hozzávaló. – felelte a mamája.
– És az micsoda?
– A szívem legmélyén rejlő szeretet. Azt használom fel a tea készítéséhez.
Bella lassan kortyolta a forró italt. Testét és lelkét melegség járta át. Mintha a nagymamája szeretete ölelte volna körbe belülről.
Szülei fektették le aludni este a kislányt, miután a nagyi hazament. Bella elmesélte nekik, hogy a nagymamája csodatévő teát készített neki. Anya és apa mosolyogva nézték, ahogy gyermekük álomba szenderült.
Másnap reggel Bellának kutya baja sem volt, majd kicsattant, olyan egészséges volt. Mikor édesanyja felhívta a nagyit, hogy elújságolja neki a jó hírt, a nagyi csak ennyit mondott:
– A szeretet ereje csodákra képes lányom! Ezt vésd jól az eszedbe!
Kék szív
Szeptember első napján izgatottan sétáltak be az állatok az Erdei Iskola kapuján. A másodikosok tantermében nagy volt a nyüzsgés. Minden kisállat egymás szavába vágva mesélte a többieknek nyári élményeit. Egyszer csak hatalmas csönd támadt a teremben és minden állatka az ajtó felé nézett. Új osztálytárs érkezett hozzájuk.
- Gyerekek, egy kis csendet kérnék!- mondta Bölcs Bagoly, aki a második osztályos tanulók tanítója volt. – Szeretném nektek bemutatni az új osztálytársatokat, Mókus Marcit.
- Szia Marci!- üdvözölte az osztály kórusban az új tanulót.
- Ülj ide mellém, itt van egy szabad hely!- hívta oda magához Süni Sanyi az új tanulót.
Amikor a kis mókus elindult a helyére, akkor látta meg mindenki, hogy a vörös bundájában hátul egy kék szív bújik meg.
- Nagyon tetszik a bundád, ilyen különleges mókust még soha nem láttam, mint te.- dicsérte meg Nyuszi Nóri az új jövevényt.
- Köszönöm szépen!- felelte Mókus Marci szégyenlős mosollyal az arcán.
Eltelt az első hét. Mindenki nagyon jól érezte magát az iskolában, a tananyagot is elkezdték már Bölcs Bagollyal. Az erdei tisztáson nagyokat játszottak az órák közötti szünetekben.
– Miért játszik folyton egyedül?- kérdezte Teknős Tomi a többieket, miközben fejével a mókus felé intett.
– Hívjuk el fogócskát játszani!- javasolta Róka Réka.
Mókus Marci boldogan ment játszani a többiekkel. Játék után Farkas Frici egy kérdést tett fel az új osztálytársuknak.
- Mi ez a kék szív a hátadon?
Mókus Marci lehajtotta a fejét, összeszedte minden bátorságát és így felelt:
- A kék szív az autizmus jele. Én autista vagyok. – nagyot sóhajtott, miután kimondta a mondatot.
- És ez mit jelent?- kérdezte a süni érdeklődve.
Bagoly tanító nem messze állt tőlük és figyelmesen hallgatta a gyerekeket.
- Tudjátok,- kezdte a mondandóját a mókus fiú,- ez egy állapot. Nem vagyok beteg, vagy ilyesmi, csak sok dolgot másképp látok és érzékelek, mint az átlag.
- Hűűű, ez nagyon izgalmasan hangzik.- csodálkozott el Teknős Tomi. – Mondasz egy példát?- kérdezte.
- Biztos észrevettétek, hogy sokszor játszom egyedül.
Erre minden állatka bólogatni kezdett.
- Néha jobban érzem magam így. De ilyenkor én nem vagyok magányos, nem érzem magam egyedül. – folytatta Mókus Marci.
- És miért eszel tízóraira mindig mogyorót? Soha nem láttalak még mást enni.- állapította meg a róka.
- Tudjátok, mi, akik kék szívvel élünk nehezen változtatunk Ilyen az evés is. Ha egy valami megízlik nekünk, akkor van, hogy huzamosabb időn keresztül nem is akarunk megkóstolni más ételeket.
- Sebaj, mi szeretünk téged. Bármikor úgy érzed, hogy egyedül szeretnél lenni, akkor mi megértjük, ezen ne aggódj. – mondta Nyuszi Nóri és átölelte a mókust.
Teltek múltak a hónapok. A gyerekek egyre több mindent tanultak meg az Erdei Iskola falai között Bölcs Bagoly tanító segítségével. Közben Mókus Marci furcsaságai is előjöttek. Zene órán nem szerette, ha a többiek hangosan énekelnek. Zavarták a hangos dolgok. Édesanyja tanácsára elvitt az iskolába magával egy zajszűrő fülhallgatót.
- Ez mi?- kérdezte tőle Farkas Frici.
- Ez egy olyan fülhallgató, amiben nem szól zene.- válaszolta Marci mosolyogva. – Ebben halkabban hallom a körülöttem lévő zajokat, így nem leszek rátok mérges, ha hangosak vagytok. Felpróbálod?- kérdezte a mókus.
- Persze!- felelt a farkas kölyök.
- Én is, én is!- özönlöttek oda a többiek.
Mókus Marci a furcsaságait leszámítva nagyon okos gyerek volt. Ő olvasott a legszebben az osztályba és ő oldotta meg leghamarabb a feladatokat matematika órán. A többi gyerek nagyon megszerette őt, mert nagyon jószívű és segítőkész volt. Szépen lassan pedig hozzászoktak minden fura dolgához.
Egy áprilisi reggelen, pontosabban április második napján az Erdei Iskola második osztályos tanulói meglepetést szerveztek Mókus Marcinak.
Marci futva érkezett az iskolához, mert aznap reggel nem csörgött az ébresztő órájuk és mindannyian elaludtak. Mikor belépett a tanterem ajtaján elállt a lélegzete. Minden osztálytársának kék szív volt a hátára festve. A meghatódott kis mókus szóhoz sem jutott.
Bölcs Bagoly átölelte hatalmas szárnyával és így szólt hozzá:
- Ma világszerte az Autizmus Világnapját ünneplik. Ezzel a nappal szeretnék felhívni a figyelmet az olyan különleges élőlényekre, mint amilyen te is vagy. Az osztály ma téged ünnepel, ezért visel mindenki kék szívet a hátán. Nagyon szeretünk téged és ma csak olyan dolgokat fogunk csinálni, amit te szeretnél.
- Nahát, ez mind értem van?- kérdezte boldogan a kis mókus. – Ez fantasztikus! Szeretném, ha ma rajzolnánk sokat és fogócskáznánk az udvaron. Na meg azért pár matek feladatot csinálhatnánk?- kérdezte nevetve, mire az egész osztály hangos kacagásban tört ki.
Róka Réka odasétált barátjához és így szólt:
- Drága Mókus Marci, szeretném, ha tudnád, hogy akkor sem vagy egyedül, amikor nélkülünk játszol. Gondolatban mindig velünk vagy és a szemünk sarkából mindig figyelünk téged. Te vagy a legjobb barátom!
- Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy pajti.- csapott bele a rókalány mancsába Marci.
Nyuszi Nóri csatlakozott hozzájuk és ezt mondta:
- Mi itt mind különbözőek vagyunk és ez pont így jó! Ettől lesz színes a világ, ettől lesznek csodásak a napjaink.
Mókus Marci szorosan átölelte őt. Nagyon jól estek ezek a szavak neki.
Süni Sanyi is szeretett volna pár szóval kedveskedni a barátjának:
- Különbözünk, de mind egyformák vagyunk. Gyerekek vagyunk, akiknek örömet okoz a játék, a tanulás. Te pedig a legokosabb gyerek vagy az osztályunkban.
Mókus Marci boldogabb nem is lehetett volna. Óriási volt a szeretet a szívében a többiek iránt.
Bölcs Bagoly tanító egy könnycseppet törölt ki a szeme sarkából és azt gondolta magában, hogy van még remény. Amíg a gyerekek ilyen elfogadóak és megértőek egymással, addig nem lesz baj a világban.
Te se felejtsd el soha, hogy vannak olyanok, akik kék szívvel élik az életüket! Szeresd és fogadd el őket úgy, ahogy vannak, hogy egy békés világban élhessünk mindannyian, EGYÜTT!
Szeretet kert
Boldogságfalván élt egy kicsi lány, Zsófi. Szüleivel együtt a házuk mögötti kertben szerettek a legjobban lenni. Ott töltötték minden szabad idejüket. Egymás között csak úgy hívták azt a területet, hogy „szeretet kert”. A környéken lévő állatoknak hozták létre ezt a kis menedékhelyet. A növények és állatok nagy békességben éltek együtt a kertben, mígnem egyik nap valami történt.
Zsófi ebéd után a kertbe sietett, hogy gyönyörködjön a szép virágokban, amikor arra lett figyelmes, mintha néhány állat veszekedne.
- Én vagyok a legszebb a világon!- rikácsolta Lepke Lilla. – Színes szányaim és kecses mozgásom mindenkit elvarázsol, aki csak lát engem. – mondta.
- Még hogy kecses mozgás? Na ne nevettess!- reagált az elhangzottakra Mézi, a méhecske. – Semmi különös nincs a szárnyaidban sem. Bezzeg én!- folytatta. – Sárga és fekete csíkjaimnál nincs cukibb a föld kerekén. – emelte fejét büszkén a magasba.
- Az semmi!- vágott közbe Béka Béla. – Az én kuruttyolásomnál nincs csilingelőbb hang a világon!
- HA-HA-HA! Igazán mulatságos vagy! – hahotázott Cili, a széncinege egy faágon ülve. – Nyisd ki a füled és hallgasd!- majd belekezdett egy gyönyörű énekbe.
- Jajj, ne legyetek már ilyenek!- vágott közbe Süni Beni. – Miért veszekedtek? Nem látjátok, hogy milyen jó dolgunk van itt? Elfeledkeztetek már azokról az időkről, amikor télen nem volt mit ennünk? Lilla, Mézi, nektárt adó virágok vannak itt a kertben számotokra! Illatozik a levendula, az orgona, az őszirózsa. Csak rátok várnak ezek a fenséges virágok és arra, hogy beporozzátok őket! Szégyellhetitek magatokat! Semmibe veszitek Zsófiék fáradozását! – pirított rájuk a süni. A lepke és a méhecske elszégyellték magukat és rögtön csöndben maradtak.
Eközben Zsófi csak annyit látott, hogy minden állat a sünit kezdte el figyelni, mintha beszélne a többiekhez.
- És te? Te kelekótya béka!- mondta Beni hangosan. – Nem mindegy neked, kinek van a legszebb hangja, amikor egész nap egy neked készült tóban úszkálhatsz?
Erre Béla is elszégyellte magát és sajogni kezdett a szíve, amikor a kislányra gondolt, aki annyi szeretetet tesz bele a kertjük gondozásába minden nap.
- Cili, neked is lehetne több eszed!- szólt a süni a széncinegéhez. – Tényleg annyira fontos, hogy te énekelj a legszebben? Aztán énekelhetnél télen a hóban, ha nem lenne ilyen szép madáretetőd, benne finom magokkal, amiket csak neked tesznek ki.
- Valóban.- hajtotta le megbánóan a fejét a madárka.
- Arról nem is beszélve,- folytatta a mondandóját a süni bölcsen- hogy miattunk vegyszermentes gazdálkodás folyik a kertben. Ráadásul, hogy magamra is kitérjek, igazi búvóhelyet építettek nekem és a legfinomabb almát Zsófitól kapom mindig.
Süni Beni erélyes felszólalása után a többiek csendben maradtak és átgondolták a hallottakat. Mélyen magukba nézve rájöttek, hogy a süninek mindenben igaza volt. A család, akinek a kertjében laktak, egész évben biztosított számukra mindent. Megfelelő környezetet, élelmet és szeretetet.
- Figyeljetek rám még egy kicsit, aztán ígérem, hogy befogom azt a lepcses számat!- mondta Beni süni. – A minap hallottam, amikor a család rólunk beszélt. Mindenki elmondta, hogy miért szeretnek minket. Zsófi nagyon szeret téged Lepke Lilla, mert mindig sokat nevet, amikor kerget téged a réten futva.
Lilla törölgetni kezdte a meghatottság könnyeit a szemében.
- Mézi! – szólt most a méhecskéhez. – Téged végtelenül tisztelnek, mert nélküled nem lenne méz, amivel ízesíthetik a teájukat, amikor betegek.
Mézi büszkén kihúzta magát és egy bölcs mosoly terült el az arcán.
- Béka Béla, anya imádja hallgatni a kuruttyolásodat, miközben a naplementét nézi a tó fölött.
- Nahát, ezt nem gondoltam volna. – mondta a béka elcsukló hangon.
- És én? – kérdezte a széncinege.
- Te Cili a legszebb hangú énekesmadár vagy az összes közül. Ezt Zsófi apukája mondta rólad.
A cinege legszívesebben átölelte volna a férfi vállát kicsi szárnyaival.
- És te süni? Rólad mit mondtak?- kérdezte Béka Béla.
- Azt mondták rólam, hogy szerintük olyan vagyok, mint egy bölcs öregember.
Erre az összes állat nevetni kezdett.
- Valóban olyan vagy!- mondta kedvesen Lepke Lilla. – Hiszen most is te döbbentettél rá minket arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen klassz élővilágbarát kertben élhetjük a mindennapjainkat.
Zsófi még mindig figyelte az állatokat, akik egy kupacba verődtek és megölelték egymást.
- Nahát, olyan, mintha veszekedtek volna, aztán most kibékülnének!- gondolta a kislány magában. – Hiszen ezért hoztuk létre a szeretet kertet- fordult Zsófi az állatok felé- hogy békességben, boldogságban élhessetek itt együtt!
Aznap este mindenki nyugodt szívvel hajtotta álomra a fejét a szeretet kertben. Tudták, hogy itt örökre biztonságban lesznek. Soha többet nem veszekedtek, mert már tudták, hogy mindannyian különlegesek valamiért a család számára.
Apukámnak
Drága, kedves apukám, ez a vers neked szól.
Tudom, minden reggel korán kelsz és sokat dolgozol.
Hálás vagyok ezért, de olyan jó, mikor hazaérsz.
Átölelsz engem és sok-sok puszit kérsz.
Hiányzol nekem is, mikor nem vagy velem.
Mindig várom, hogy újra megfogd kezem.
Olyan jó volt hozzád bújni, mikor először láttalak.
Jól megnéztelek magamnak, hiszen én is vártalak.
Vártam, hogy megtudjam, ki is az én apukám.
Ki az a bácsi, kit ennyire szeret anyukám.
Mert sokat mesélt rólad, amíg a pocakban voltam.
Odabent rólatok én is álmodoztam.
De már itt vagyok és olyan büszke vagyok rád.
Mikor belépsz az ajtón az olyan, mint a szivárvány.
Kitárod karod és én repülök feléd.
Felemelsz engem, s én kapaszkodom beléd.
Köszönöm apukám, mit értünk mindig teszel.
Örök életemben az én hősöm leszel.
Mert apa is csak egy van, tudom én jól.
Szeretlek és te örökre hozzám tartozol.