Ezúton is szeretném hálámat kifejezni azok felé, akiket ilyen tehetséggel áldott meg az ég és hogy elkészítették ezeket a gyönyörű rajzokat a meséimhez! Köszönöm szépen Nektek!
Az elveszett baba Volt egy kislány, kit úgy hívtak, hogy Lili. Szőke haja volt és imádott kacagni. Nagy kék szeme mindig boldogan csillogott. Ám egy nap a vidámsága elfogyott. Szomorú lett, mert eltűnt a kedvenc babája. Annak pedig a világon nincs párja. Együtt ettek és aludtak minden este. Még az óvodába is magával vitte. Kétségbeesve kereste őt minden szobában. De sehol sem találta a nagy házban. Kiszaladt az udvarra és ott kereste tovább. De nem talált ott mást csak bokrot és mohát. Mikor már igazán sírásra görbült a szája, az anyukája hangosan kiáltott utána: Lili kincsem, gyere gyorsan ide hozzám! Nehogy már egy baba miatt legyen botrány! Nyugodj meg szépen, segítek megkeresni! Add a kezed szépen, így ni! Hol láttad őt utoljára biztosan? Éjjel az ágyamban öleltem szorosan. Megtaláljuk, ne félj, megígérem neked! Csukd be kérlek egy pillanatra a szemed! Az anyukája bekukkantott az ágy alá gyorsan... S elővette onnan a babát halkan. Lili szomorú volt és még mindig csukva volt a szeme. Nem tudta, hogy szeretett babája előkerül-e. Nyisd ki szemed szívem! Nézd, mit találtam! Boldogan ölelkeztek össze immár hárman. Lili boldogsága igazán határtalan volt, újra kacagva, nevetve, ugrálva dalolt!
Pici magból virág Egy ici-pici virágmagot elültettünk a földbe. "Nézzük meg, hogy vajon kinő-e!" Öntöztük szépen, ahogy elő volt írva. S vártuk, hogy kibújjon egy kis csíra. Egyetlen egy zöld levélke megjelent egy délután, s mi kiváncsian vártuk, vajon mi jön ezután. Nap sugarai melengették világoszöld levelét, s itta a hűs, friss víznek minden egyes cseppjét. Növekedett a szára, már hat levele volt. De egy reggel az égbolt hangosan beborult... Erős szél jött és nagy eső, vihar lett belőle.... Nem tudtuk, hogy a kis növény ezt túléli-e. Másnapra kitisztult az ég és előbújt a napocska. És csodák csodájára a szár tetején lett egy bimbócska. Nagyon izgatottak lettünk! " Erős ez a kis virág!" Mondtam neki mosolyogva, miközben simogattam a szárát. Egyre nagyobb lett a bimbó, vártuk, hogy kinyíljon, vártuk, hogy a nagy nap végre ránk virradjon. Szeretetünk, gondoskodásunk meghálálta nekünk, minden egyes nap egyre szebb lett velünk. Míg egy reggel álmosan hozzá kimentem, és a csodát látva hangosan felnevettem. Gyönyörű fehér virág integetett felém, és akkor az igazi boldogság hasított belém. "Milyen csodálatos vagy, gyönyörű virág lett belőled!" Ici-pici magból egy erős növény lett! Ültess el te is egy magot és viseld mindig gondját! S egy napon hálás lesz érte, mikor kibontja szirmát!
Zsolti egyiptomi kalandjai 1. rész
Zsolti egy hét éves fiúcska volt, akinek nagy álma volt, hogy egy napon elutazhasson kedvenc országába, Egyiptomba. Rajongott ezért az országért, a fáraókért, a Vörös tengerért és a titkos kincsekért.
Szeptemberben a szülei egy este vacsora közben óriási bejelentést tettek.
– Jövő héten utazunk Egyiptomba!
– Micsoda?- kérdezte Zsolti döbbenten és a meglepetéstől tátva maradt a szája.
– Úgy, ahogy mondtuk. Tudjuk, hogy mennyire vágysz oda megnézni a piramisokat és a múmiákat, ezért apával úgy döntöttünk, hogy idén a spórolt pénzünket erre költjük.- mondta anya mosolyogva, miközben felállt a székről, hogy átölelje a döbbenettől teljesen ledermedt kisfiát.
– Ezt nem hiszem el!!!!!- ugrálta körbe pár perc elteltével Zsolti a házat!- Megyek Egyiptomba! Valóra vált az álmom!!!!
Szeptember 10-én egy hétfői napon indult a repülőjük. Zsolti nagyon izgatott volt, még sosem repült sehova. A szülei sokat meséltek neki a kalandjaikról, hogy mennyi különleges helyen jártak, mielőtt ő megszületett volna és alig várta, hogy ő is világot látott ember legyen. Nagyon örült, hogy az első igazi útja az Afrikai kontinensre viszi.
Este hat óra után szállt le a gépük az egyiptomi repülőtéren, onnan busszal vitték el őket a hotelbe. Nagyon meleg volt. Igazi, füledt nyári idő. Zsolti élvezte a busz légkondijából felé áramló hűs levegőt.
Mire megérkeztek a hotelbe, már nagyon fáradtak voltak mindannyian. Kimerítette őket a hosszú út. De nagyon boldogok voltak.
A mennyei vacsora után sétáltak egy kicsit a Vörös tenger partján, majd visszamentek lefeküdni a szobájukba.
– Jó éjt nagy fiú. Pihend ki magad, holnap nagy kaland vár ránk.- takarta be apukája egy vékony takaróval és cuppanós puszit nyomott a homlokára.
Másnap Zsolti szinte kirepült az ágyból.
– Jó reggelt!- ugrott be szülei ágyába. – Mi lesz a mai program?- kérdezte.
– Jó reggelt szívem!- ma itt leszünk a hotelben. Medencézni fogunk, a tengerben felszíni buvárkodunk majd, megnézzük a csodálatos halakat és korallokat.- mondta az anyukája. A szálloda tengerpartja természetvédelmi terület, ezért csak a mólóról szabad bemennünk a vízbe.
– Még jó, hogy én már 3 évesen megtanultam úszni!- mondta Zsolti büszkén.
– Igen töki, ez egy jó pont, de a Vörös tengernek olyan magas a só tartalma, hogy lehetetlen benne elsüllyedni. Még én is a víz tetején tudok lebegni, pedig én nem is úszom olyan jól.
Zsolti érdeklődve hallgatta apukája szavait, mert ő erről még sosem hallott.
Reggeli után felvették fürdőruhájukat és már mentek is a medencéhez.
Sokat lubickoltak, tízóraiztak és elindultak a tengerpart felé. Hosszú mólón át vezetett az út, a végén egy szállodai alkalmazott osztott ki búvárszemüveget és pipát azoknak, akik nem vittek sajátot magukkal.
Gyönyörű látvány fogadta őket amint beledugták fejüket a vízbe. Színesebbnél színesebb halak úszkáltak körülöttük. Zsolti még egy bohóchalat is látott, ami pont úgy nézett ki, mint Némó a meséből. És ő is egyedül volt. Zsolti remélte, hogy ez a halacska nem veszítette el az apukáját.
Az első nap igazán kellemesen telt, délután lefoglalták az összes programot, amin szerettek volna részt venni egyiptomi tartózkodásuk alatt.
A vacsora aznap is fenséges volt. Finom halakat és zöldségeket ettek. Majd nagyon finom hibiszkusz teát ittak. Zsolti még sosem érezte magát ennyire jól.
Vacsora után a hotel szabadtéri színpadán táncos előadást láttak, ami elbűvölte Zsolti anyukáját és a szobához vezető úton csak arról tudott beszélni, hogy mennyire lenyűgöző látványt nyújtottak a táncosok.
Fürdés után apa mesét olvasott Zsoltinak, mert magukkal hozták a kedvenc mesekönyvét is.
Zsolti mély álomba merült a kimerítő nap után, de még álmában is mosolygott, mert tudta, hogy holnap újabb kalandos nap veszi kezdetét.
Tarts velünk legközelebb is, ha tudni szeretnéd mi történt másnap Zsoltival és családjával.
Zsolti egyiptomi kalandjai 2.rész
Újabb csodaszép, felhőmentes reggelre ébredtek. A szállodában sokszor hallották, hogy: “Mosolyogj, mert süt a Nap!” Azt illik tudni, hogy Hurghadában az esős napok száma kereken nulla egész évben. Tehát mosolyogj minden nap!
Zsolti tudta, hogy ma vásárolni mennek.
Reggeli után a recepción ültek egy kényelmes kanapén és várták a sofőrt, hogy egy mini busszal elvigye őket a városba.
– Mikor ér már ide?- kérdezte Zsolti türelmetlenül, amikor már húsz perce vártak. Nagyon szeretett volna már elindulni.
– Nem tudom drágám. Az egyiptomi emberek nem kapkodnak, mindent szép komótosan csinálnak. Nem tudunk mást, mit várni.- intette türelemre az anyukája.
45 perces késéssel végre begurult a hotel elé a várva várt kis busz.
Beszálltak a csicsásan dekorált buszba és útnak indultak Hurghada belvárosába. Az út körülbelül húsz percig tartott. Az egyiptomi közlekedés meglehetősen fura nekünk, magyaroknak. Egy sávban akár kettő autó is közlekedik, mert elférnek egymás mellett, állandóan dudálnak és sokszor előfordul, hogy többen ülnek az autóban, mint ami megengedett.
Zsolti nagyon viccesnek találta az állandóan dudáló autókat.
Végre megérkeztek a városba. Úgy tervezték, hogy a mai napon vesznek ajándékokat az otthon maradt családtagoknak és barátoknak.
Árusokból és boltokból nem volt hiány. Mindenki be akarta csalogatni őket, hogy nézzék meg a portékájukat. Két féle üzlet volt. Az egyikben lehetett, sőt szinte kötelező volt alkudni, a másik fajtában fix árak voltak, ott sértésnek vették, ha valaki olcsóbban szerette volna megvenni a termékeket.
Zsolti családja jobban kedvelte az alkudozást, az apukája egyenesen rajongott az ötletért. Három féle pénzzel lehetett fizetni. Egyiptomi font, euro vagy amerikai dollár. A váltásnak köszönhetően szinte mindig rájöttek, hogy átverték őket. De ők csak hangosan nevettek ezen, hogy ehhez lehetetlen hozzászokni.
Sok helyen megkérdezték tőlük, hogy honnan érkeztek Egyiptomba.
– Magyarországról- mondták.
És ekkor megkezdődött az egyiptomiak részéről a végeláthatatlan magyar dolgok sorolása: “ Szia, hogy vagy?”, “ Puskás”- őt persze mindenhol ismerik a világon. Kevés olyan futball legenda volt, mint ő. És folytatódott a felsorolás a “csácsumicsá”, “Szeretlek”, “Szép vagy” és hasonló mondatokkal.
Zsoltiék nagyokat kacagtak, miközben az egyiptomiak próbáltak velük magyarul beszélni.
Volt olyan bolt, ahol annyira kedvesek voltak, hogy teával kínálták őket és egy könyvet is megmutattak nekik, amibe a vásárlóik szoktak véleményt írni róluk. Természetesen voltak olyan oldalak, ahol a magyar turisták bejegyzéseit lehetett olvasni. Kivétel nélkül mindegyik bejegyzés végén az szerepelt, hogy: “ALKUDJATOK!”.
Egy másik üzletben anya felpróbálta a helyi viseletet is, de végül úgy döntött, hogy otthon erre nem lesz szüksége. Apa csinált róla egy fényképet, így ez legalább megmaradt nekik emlékbe.
Csodás dolgokat vettek maguknak és ajándékba is. Apró szobrokat, amik a piramsisokat vagy a Szfinxet ábrázolták- Zsolti már égett a vágytól, hogy elérkezzen az a nap, amikor Gízába mennek és élőben is láthatja ezeket a csoda építményeket. Vásároltak papirus tekercseket,kendőket, ékszereket, apa pedig egy óriási bronz vízipipára alkudott. Nagyon nagy vágya volt, hogy egy ilyen darabbal térhessen haza. Óriási alku csatát vivott az eladóval, de nem hagyta magát és a végén jutányos áron jutott hozzá.
Lejárt a vásárlásra szánt idejük, vissza kellett menniük a találkozó helyre, mert a busz már várta őket, hogy visszatérjenek a hotelbe.
Amikor a szállodába értek, Zsolti kérte a szüleit, hogy menjenek úszni a medencébe.
– Mindenki készüljön fel a medencézésre, 10 perc múlva indulás.
Aznap 45 fokot mutattak a hőmérők. Óriási volt a hőség, de felemelő élmény volt belecsobbanni a hűs medencébe.
Apa és anya koktélt ittak a medence bárjában, míg Zsolti óriásiakat ugrott a medencébe. Kellemesen elfáradtak ezen a napon is.
Vacsora után a tengerparton sétáltak és csodálták az óriási teliholdat, ami ezüstös fénnyel világította meg a tenger felszínét. Gyönyörű látvány volt. Zsolti ott megfogadta magában, hogy ezt az estét sosem fogja elfelejteni.
Tarts velünk legközelebb is, amikor Zsoltiék Gízába látogatnak el megnézni a piramisokat és még sok mást.
Mind egyformák vagyunk
A gyerekek mind egyformák az egész világon.
Hogy nem ismerehetem mindet, azt én úgy bánom.
Milyen jó lenne barátkozni mindenkivel!
Minden kicsi és nagy gyerekkel…
Az én hajam barna, de te szőke vagy.
Az én szemem kicsi, a tied nagyon nagy.
Az ő füle eláll, de én így szeretem.
Ezért őt én soha ki nem nevetem.
Én nagyon jól tudok összeadni és kivonni.
Te pedig olyan gyönyörűen tudsz olvasni.
Ő kicsit lassabban tanul meg mindent, mint az átlag,
de te fogd meg a kezét és segíts neki bátran.
Én ügyesen focizom és gyorsan tudok futni,
te szaladj utánam és próbálj meg elkapni.
Ne aggódj, ha lassabb vagy, attól még nem vagy csiga.
Ha valaki mégis azt mondja, az legyen az ő baja.
Mind egyformák vagyunk, csak egyszerű gyerekek.
Ha szeretjük egymást, akkor minden szép lehet.
Mert mindenki egyedi…te is, én is, ő is…
Hisz az égen egyedi az összes felhő is.
Ha én valamit jobban tudok, mint te,
akkor nincs más dolgod, csak ülj le ide.
Én segítek neked és barátok is lehetünk.
Onnantól kezdve pedig majd nagyokat nevetünk.
Ha te is ismersz olyat, aki egyedül van az udvaron,
akkor menj oda hozzá, ez pont jó alkalom.
Fogd meg a kezét és hívd el játszani,
hidd el az arcára óriási mosolyt fogsz csalni.
Mert mind egyformák vagyunk, ezt sose feledd el!
Van aki nagyot ugrik, van aki szépen énekel.
Az egyiknek világos, a másiknak sötét a bőre.
De mind barátok lehetünk akár most is…nem csak jövőre.
Zsolti egyiptomi kalandjai 3. rész
Elérkezett a várva várt nap. Vagy inkább éjjel. Mert Zsoltinak és családjának éjjel 2 órakor útra kellett kelniük, hogy a kis busszal és a többi turistával együtt elinduljanak felfedezni a piramisokat.
Álmosan bámult ki Zsolti a busz ablakán, aztán hosszú órákra elnyomta az álom.
Mire felébredt, már hét ágra sütött a nap Kairó felett. Leszálltak a buszról és első útjuk az Egyiptomi Múzeumba vezetett, ahová elkísérte őket egy idegenvezető is.
A múzeum bejáratánál elkérték a fényképezőgépeket és a kamerákat. Ezeket nem volt szabad bevinni.
Csodaszép régészeti leleteket láttak. Ókori vázákat, arany ékszereket, ruha darabokat. Régi pénzérméket és papiruszokat is megcsodálhattak ezen a különleges helyen. Soha az életben nem láttak még 3000 éves tárgyakat, kincseket azelőtt. A múzeum fénypontja pedig az volt, amikor megpillantották Tutanhamon halotti maszkját. Még Zsolti szülei is csak történelem könyvekben láthatták az erről készült képeket.
A múzeumon belül volt egy külön terem, ahol a múmiákat tekinthették meg. Elképesztő látványt nyújtott mindegyik. Az egyiknek még a hajfonatai is megmaradtak. Különös érzés vált úrrá Zsoltin, amikor a saját szemével is láthatta ezeket a dolgokat. 4 éves kora óta rajongott Egyiptomért és most végre itt van. Valóra vált az álma.
Mire kijöttek a múzeumból már farkas éhesek voltak. Az egész csoport elment egy Nílusra néző étterembe ebédelni. Az épület külseje nem nyújtott valami bizalomgerjesztő látványt, de amint beléptek az ajtón a szájuk is tátva maradt a meglepetéstől. Gyönyörű belső térben találták magukat. Egy óriási lépcsősor vezetett fel az étterembe, ahol mindenki nagyon kedves volt. Volt ott minden, amit egy éhes pocak csak kívánhat. Halak, húsok, zöldségek, tészta félék, gyümölcsök és sütemények. Zsolti egy óriási tál spagettit evett, desszertnek pedig két gombóc vanília fagyit kért tejszínhabbal és színes cukorkákkal.
Ebéd után visszasétáltak a buszhoz. A parkolóhoz közeledve Zsolti nevetve mutogatni kezdett:
– Nézzétek! Egy teve parkol a busz mellett.
Igaza volt. A parkoló autók és buszok között nem volt ritka látvány a pihenő teve.
Miután mindenki elfoglalta a helyét a buszon elindultak Gízába, a piramisokhoz. Zsolti mindig úgy képzelte el, hogy a piramisok a sivatag közepén állnak. De tévedett. Bizony az utazási katalógusok oldalain és az interneten megtévesztőek a fotók, mert a piramisok a város mellett terülnek el. De ettől még nem lett kisebb a csodálkozásuk, amikor megérkeztek az ókori építmények lábaihoz. Olyan kicsik voltak a piramisok mellett, mintha csak apró hangyák lettek volna. Zsolti hangosan nevetve szaladt oda az egyik piramishoz és érintette meg a falát.
– Anya! Én ezt komolyan alig hiszem el! Olyan boldog vagyok! Nézd, mekkora kövekből építették fel ezeket! Egyszerűen hihetetlen!
– Igen, szívem! Valóban óriásiak ezek a kövek. Szerintem soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában hogyan is építették őket.
Három nagy piramist láttak. Az egyik Kheopsz piramisa volt, a másik Khephréné, a harmadik pedig Mükerinosz sírhelye volt. A piramis mezőn ezen kívül több kisebb piramist lehetett látni.
El ne feledkezzünk a Nagy Szfinxről sem. A Szfinx a Föld egyik legnagyobb és egyben legrégebbi szobra. Oroszlán teste és ember feje van.
Zsoltiék még levegőt venni is elfelejtettek, amikor végre közelről is megcsodálhatták.
Rengeteg fényképet készítettek. Zsolti tudta, hogy ezeket a képeket nagy becsben fogja tartani és már alig várta, hogy megmutathassa őket az iskolában a barátainak.
Késő délután volt már mire újra buszra szálltak és elindultak visszafelé a hosszú útra Hurghadába.
Zsoltinak körülbelül tíz percbe telt, mire teljesen mély álomba zuhant.
Szülei mosolyogva nézték, ahogy az izzadságcseppek gördültek le álmában is boldog arcán.
– Igazán jó ötlet volt, hogy elhoztuk őt ide.
– Remélem soha nem felejti el ezt az utat velünk.- Mondta az anyukája és gyengéd puszit nyomott a homlokára.
Tartsatok velünk ha szeretnétek tudni, milyen különös helyre mentek Zsoltiék az utolsó előtti Napon Egyiptomban.
Zsolti egyiptomi kalandjai 4.rész
A tegnapi nap Zsolti életének legszebb napja volt. Elutaztak a piramisokhoz. Gyönyörű látványban volt részük, de nagyon elfáradtak. Hosszú volt az utazás.
Ma elég későn ébredtek fel, majdnem lecsúsztak a reggeliről is az étteremben.
Miután megtömték a hasukat , visszatértek a szobájukba, hogy felkészüljenek az aznapi kirándulásra. Délben indultak a hotelből egy kikötőbe. Hajós kirándulásra mentek. Egész nap a Vörös tengeren fognak hajókázni.
Zsolti nagyon izgatott volt, eddig még csak egyszer ült sétahajón, amikor a Balaton mellett nyaraltak. De ez más lesz.
– Szerintetek én is vezethetem majd a hajót?- kérdezte Zsolti a szüleitől.
– Erre sajnos nem tudjuk a választ, de megígérjük neked, hogy teszünk majd egy próbát a hajós kapitánynál.
– Rendben! – Zsolti meg volt elégedve a válasszal és titkon remélte, hogy a kapitány lesz olyan kedves és megengedi, hogy ha csak egy pillanatra is, de megfoghassa a hajó kormányát.
Megérkeztek a kikötőbe, ahol egy csodaszép emeletes fehér hajó várta őket. Tulip- ez volt a hajó neve, kék festékkel írták fel a hajó elejére.
Zsolti vigyorogva nézett fel a vízi jármű tetejére. – Oda menjünk fel, ott szeretnék ülni!
Szüleinek nem volt ellenvetése. Felszálltak a hajóra, üdvözölték a legénységet és a kapitányt.
Zsolti csillogó szemekkel bámulta a kapitány sapkáját, aki azt mondta neki angolul, hogy ha szeretné, később felpróbálhatja a sapkáját. A kisfiú úszott a boldogságban.
Mindenki elfoglalta a helyét a kényelmes hajón. Puha ülések voltak, napozó rész is ki volt alakítva, ahol mindenki kényelmesen le tudott feküdni a törülközőjére.
Már a szállodában jól bekenték magukat naptejjel. Napszemüveget és kalapot is tettek a fejükre, hogy óvják magukat az erős naptól. Rettentő hőség volt, mire kifutott a hajó a kikötőből.
Zsolti a hajó tetejéről integetett a kikötőben lévő embereknek. Mindenki mosolygott rá, tetszett nekik ez a bátor kisfiú.
Szép lassan eltávolodtak a parttól. A gyönyörű kék tenger kristálytiszta vize elvarázsolt mindenkit. Zsolti összebarátkozott egy 9 éves magyar kisfiúval, aki a szüleivel és a 14 éves nővérével nyaralt Egyiptomban. Nagyon örült, hogy végre akadt játszótársa is. A szülei pedig a többi felnőttel beszélgettek.
Egyszer csak oda kiáltott a kapitány, hogy várja Zsoltit és Újdonsült barátját a kormánynál. A fiúk egy pillanat alatt a kapitány mellett voltak. Felváltva felpróbálhatták a kapitány sapkáját és azt is megengedte nekik, hogy vezessék a hajót az ő segítségével. Zsolti anyukája csinált is egy videót is a nagy eseményről.
– Ha ezt a nagyi meglátja, ki fog ugrani a bőréből!- mondta nevetve Zsoltinak.
Pár perc múlva a hajó leállt. Bárki beugorhatott a vízbe, eljött az ideje annak, hogy felfedezzék a víz alatti világot.
Zsoltiék már a szálloda mellett is felszíni búvárkodtak, de ami itt fogadta őket az egészen varázslatos volt. Lebegtek a víz felszínén, miközben fejüket bedugták a vízbe és ezer meg ezer színes halat láttak. Alattuk a mélyben búvárok úsztak. Gyönyörű korallokat csodálhattak meg a vízben.
Úszkáltak, nagyokat nevettek, Zsolti pedig kis barátjával beugrott a vízbe a hajóról. Igazán jól érezték magukat.
Miközben ők ilyen jól szórakoztak, a hajó legénysége egy szál damillal fogta ki a tengerből a halakat, amiket a hajó konyháján ebédre készített el nekik a szakács. Mielőtt a konyhába kerültek volna a halak mindeki megnézhette őket közelről is. Az egyik halnak nagy, recés fogai voltak. Ilyet még sosem láttak azelőtt.
Ínycsikladó ételek készültek, hozzá a hűtőládából jéghideg üdítőt ittak.
Ebéd után egy lakatlan sziget felé vették az útjukat.
A hajó kikötött a sziget közelében és mindenkinek ki kellett úsznia a partra. Aki nem volt biztos úszó az sem süllyedhetett el a vízben, ennek ellenére voltak, akik magukra öltötték a mentőmellényt és úgy vágtak neki a rövid távnak.
Egy fiatalember a hajó legénységéből felajánlotta nekik, hogy mindenki tegye a fényképezőgépét egy vödörbe, ő pedig kiúszik vele a partra, ott pedig mindenki tud szép fényképeket készíteni erről a különös helyről.
Fehér homok várta őket a szigeten. Elképesztő látványt nyújtottak a kék tengeren ringatózó hajók a közelben.
Zsolti sétált egyet a szüleivel és fürödtek a tengerben, majd vissza úsztak a hajóig.
– Kisfiam, úgy érzem ma hamar el fogunk aludni este.
– Dehogy apa, én egyáltalán nem vagyok fáradt!- mondta Zsolti felhőtlen jó kedvvel. Nagyon élvezte ezt a napot.
A hajó mellett még mindenki kedvére úszkálhatott egy ideig, majd elindultak vissza a kikötőbe. Csodaszép volt, ahogy a Nap lebukott a tenger alá vérvörösre festve a kék eget. A kikötőben Zsolti búcsút vett kis barátjától, mert nekik egy másik hotelben volt a szállásuk.
Kellemesen elfáradva tértek vissza a hotelbe, ahol az étteremben megvacsoráztak. Apa aznap este egy Superman-es polot vett fel és nagyon tetszett a pincéreknek. Aznap este mindenki Supermannek hívta őt és ez nagyon büszkévé tette Zsoltit, hogy az ő apukáját egy szuper hőshöz hasonlítják.
Vacsora után visszatértek a szobába, hogy tv nézés közben elnyomja őket az álom.
Ha szeretnéd tudni, hogy milyen programot terveztek Zsoltiék az utolsó napra hazautazásuk előtt, akkor tartsatok velünk legközelebb is!
Zsolti egyiptomi kalandjai 5. rész ( utolsó rész)
Zsoltiékra új nap virradt, ami egyben az utolsó Egyiptomban töltött teljes napjuk volt hazautazás előtt.
Már eddig is rengeteg élménnyel gazdagodtak, de a mai napra is különleges programot terveztek.
Reggeli után úgy döntöttek, hogy medencéznek még egyet mielőtt elindulnának egy szuper szafari programra a Szaharába. Tudtad, hogy a Szahara a világ legnagyobb sivataga? Zsolti már alig várta, hogy szemügyre vehesse a végeláthatatlan homokdűnéket.
A medencétől a szobájukba siettek és kényelmes ruhába öltöztek, mert délután egy órakor indultak a szállodából.
A hátizsákjukba sok vizet tettek, hogy a nagy melegben biztos legyen elég innivalójuk.
Egy órakor sofőr jött értük a szálloda elé egy rettentően menő Dzsippel. Zsoltiék még sosem ültek ilyen járgányban és alig várták már, hogy kipróbálják. A dzsip hátuljában hagyományos ülések helyett kettő darab pad volt az ablakok mellett, ezen foglaltak helyet. Elindultak egy találkozópontra, ahol rengeteg dzsip parkolt. Onnan indultak el a sivatag felé konvojban.
Zsoltiék hatalmasakat kacagtak és sikítoztak hátul az autóban, ahogy pattogtak az ülésen a homokos úton közlekedve. Az anyukája egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést. Már a könnyei is folytak az arcán. Zsolti nagyon rég nem látta ilyen boldognak az anyukáját.
A dzsip tetején egy fiatal férfi ült, aki közben kamerázott, majd megkérte őket, hogy had üljön be melléjük az autóba. Beszélgetni kezdett Zsolti szüleivel angolul. Amikor kiderült számára, hogy ez a család magyar, akkor megkérdezte tőlük, hogy mondják magyarul, hogy “szeretlek”. Zsolti anyukája kedvesen válaszolt neki: – Szeretlek! Mire a fiatalember megszólalt magyarul:- Én is téged!
Óriási nevetés tört ki belőlük, nagyon jól szórakoztak.
Egy idő után a dzsip megállt egy hatalmas homokdomb előtt.
– Oda kell felmászniuk!- mondta a sofőr.
– És mi lesz azután?- kérdezte Zsolti apukája.
– Hát lefutnak a dombról. Meglátják, jó móka lesz.- válaszolt a sofőr huncut mosollyal az arcán.
Óriási volt a hőség, elővették a vizet a táskájukból, mielőtt nekivágtak megmászni a dombot. Amikor felértek a tetéjére és körbenéztek, csak a puszta sivatagot látták maguk körül. Semmi más, csak homok…és még több homok. “Annyi különös hely van a világon és mi olyan keveset látunk belőle”- gondolta magában Zsolti anyukája.
Egyszer csak a domb lábától valaki elkezdett kiabálni: – Háromra kezdjenek el lefelé futni!!! Egy, Kettő, Három!!!!
Erre mindenki megindult lefelé. Zsolti egyik kezét az anyukája, a másikat az apukája fogta, így indultak neki a dombnak lefelé. Majdnem térdig süppedt a lábuk a homokban, alig bírtak futni, közben annyira nevettek, hogy megszólalni is alig bírtak. Miután leértek a dombról körülbelül fél kiló homok volt mindenki cipőjében. De ők ezt egyáltalán nem bánták. Annyira jól szórakoztak, hogy észre sem vették, hogy mennyi már az idő.
Visszaültek a dzsipbe, ami elvitte őket egy közeli faluba, ahol a helyi emberek életébe nyertek egy kis bepillantást. Az asszonyok teve kakin sütöttek lepényt.
– Fúj, én ezt biztos nem eszem meg- mondta Zsolti és kinyújtotta nyelvét.
De miután látta a szüleit enni a lepényt, akkor úgy döntött, hogy egy icuripicuri darabot ő is megkóstol. – Hm…nem is olyan rossz.- mondta.
Teaával és vízzel kínálták őket.
Láthattak a faluban tevéket, krokodilokat is. Érdekes hely volt. Ötvözte a sivatagi életet és a turistáknak szánt látványosságokat.
Amikor a nap már kezdett nyugovóra térni, akkor vacsoráztak és közben helyi táncosok és fakírok tartottak nekik bemutatót. Varázslatos volt a szőnyegeken ülve a fáklyák fényében látni a színes ruhában táncoló embereket. A gyerekek annyira elfáradtak, hogy a szüleik ölében el is aludtak.
Amikor vége lett a műsornak, újra dzsipbe szálltak és elindultak a hotelbe, hogy eltöltsék utolsó éjszakájukat a hazaindulás előtt.
Másnap reggeli után indultak a repülőtérre.
Olyan sok élménnyel lettek gazdagabbak, mint a tengeri kalandok, a piramisok, Zsolti új kis barátja, a hajó vezetése, a sivatagi futás és még sorolhatnánk.
Boldogok voltak, hogy egy családként élték meg ezt az utazást és szívből remélték, hogy sok hasonló kaland vár még rájuk az életben. De a legfontosabb mindig az volt életükben, hogy szeressék egymást.
Tapsi, a nem húsvéti nyuszi
( igaz történet)
Sziasztok! A nevem Tapsi. Hófehér törpenyúl vagyok. Biztos vagyok benne, hogy selymes bundám, kék szemem és a cuki füleim téged is elvarázsolnának egy pillanat alatt. Szeretném Nektek elmesélni életem legnagyobb kalandját, ami tavaly húsvét után történt velem.
Szokatlanul hideg tavaszi nap volt. A szél hajlítgatta a fák ágait és eső szemerkélt a szürke felhőkből. Aznap reggel ismeretlen helyen ébredtem. Furcsa szagot éreztem és nagyon sötét volt. Nem a jól megszokott, kényelmes fekhelyemen voltam. Próbáltam kitalálni hová kerültem és miért nincs velem a gazdám, akit épp csak pár hete ismertem meg. Igazán kedves volt velem, de aztán ahogy teltek a napok egyre több időt töltöttem otthon nélküle magányosan. Amikor hazaért, már akkor sem vett ki a ketrecből, nem is játszott velem többet. Ezen az új, sötét helyen mindenhol falakba ütköztem. Hegyezni kezdtem cuki kis füleimet, mert lépéseket hallottam. Fölöttem kinyílt egy ajtó és hirtelen sok fény jött be a nyíláson át. Amikor körbenéztem…tudjátok mit láttam? Sok szemét hevert körülöttem. Egy kukában voltam. Egy nagy konténer mélyére a szemét közé dobtak. Az a valaki, aki kinyitotta a kuka ajtaját épp egy óriási szemetes zsákot készült a fejemre dobni, amikor valami csoda folytán bekukucskált az ajtón. Tekintetünk összekapcsolódott. Ő döbbenten nézett rám percekig. Én visszabámultam rá és tudtam, hogy ő az egyetlen esélyem, hogy kijussak innen. De ő hirtelen becsukta az ajtót. A jó hír az volt, hogy a döbbenettől legalább a zsákot elfelejtette a fejemre dobni. Épp azon morfondíroztam, hogy hogyan fogom túlélni amikor a kukásautó nagy rakterébe kerülök majd, amikor újra felnyílt az ajtó és a már ismerős szempár nézett rám szeretettel és egy darab salátát nyújtott felém. Visszajött értem. Segítséget is hozott. Egy férfi jött vele, aki segített neki kihalászni engem a kuka mélyéről. Amikor már a karjaiban tartott újra biztonságban éreztem magam. Azt mondta a férfinek, hogy hazavisz magával, aztán majd meglátja mi lesz velem.
A megmentőm egy fiatal asszony volt, aki elvitt engem az otthonába. A lakásba érve észrevettem, hogy ott egy kisfiú. Körülbelül annyi idős lehetett, mint a gazdám. Aki rám unt…és…hát…egyszerűen kidobott a kukába.
Az otthonuk kellemes volt…és meleg. Letettek a földre és szeretettel bámulták minden mozdulatomat. Kaptam inni és a konyhából előkerült egy kis sárgarépa is.
Az első napon nem bíztam bennük. Folyton elbújtam valahova. Talán holnap ők is kidobnak engem. Este hallottam, ahogy a fiatal nő a férjével rólam beszélt. Nem döntötték még el, hogy mi lesz a sorsom.
Másnap szép fekhelyet csináltak nekem, hoztak mindenféle finomságot és sokat játszottak velem. A kisfiú hatalmasat kacagott minden alkalommal, amikor beugrottam az asztaluk fiókjába. Jól éreztem magam a társaságukban. Elneveztek Tapsinak. Tetszett nekem ez a név. Úgy éreztem igazán illik hozzám. Jó emberek voltak, megfelelően gondoskodtak rólam. Ám pár nap után hallottam, ahogy arról beszélgetett a család, hogy nem tarthatnak meg. Túl magányos lennék egyedül, még egy nyuszinak pedig már nem jut hely. Sajnos nincs elég idejük egy háziállatra. De azt is hallottam, hogy csak olyan valaki vihet el, aki megfelelő körülményeket tud nekem biztosítani.
Eltelt megint pár nap. Egy nő és egy nagyobb fiúcska érkeztek egyik este hozzánk. Nagyon tetszettem nekik és boldogok voltak, hogy elvihetnek engem. Nekik kettő nyuszijuk volt, de az egyik sajnos már túl öreg volt és elpusztult. Szerettek volna társat a másiknak. A fiatal nő aki rám talált a kukában nagyon sírt, amikor elbúcsúzott tőlem. De tudta, hogy nekem ezzel teszi a legjobbat. Megígérték neki, hogy ők is Tapsinak fognak engem szólítani. Betettek az autójukba és elindultam végleges otthonom felé.
Hatalmas udvaron játszhattam a nyuszi társammal, akivel rögtön nagyon jó barátok lettünk. Néha még a hatalmas kutyával is együtt aludtam.
Azóta is itt élek. Szeretnek engem. Ők soha nem dobnának ki a kukába. Mert tudják, hogy én is egy érző lény vagyok. Nyuszi vagyok. De nem a húsvéti. Az év 365 napján gondoskodni kell rólam. Nyuszit csak akkor tarts, ha igazán felelősségteljes vagy. Az én történetem boldogan végződőtt, hála az én őrangyalomnak és családjának, akik megmentettek engem a kukából. A gazdáim szoktak rólam képeket küldeni nekik és biztos vagyok benne, hogy szívből örülnek az én boldogságomnak. Lemondtak rólam, hogy a legjobbat kaphassam. Örökké hálás leszek nekik.
Remélem tetszett nektek a történetem és ti is mindig vigyázni fogtok a nyuszitokra.
Tapsi vagyok, a nem húsvéti nyuszi.
Jázmin balesete
Boldogságfalván járt általános iskolába Jázmin, aki már nagyon várta, hogy vége legyen az idei tanévnek. Jövőre már negyedikes lesz. Már számolta vissza a napokat a vakáció kezdetééig.
Egy májusi napon Jázmin a barátnőjével, Dalmával kergetőzött az iskola udvarán. Dalma épp azzal a fiúval cukkolta Jázmint, aki titokban tetszett neki. A két lány vihorászva futkározott, amikor egyszer csak Jázmin rálépett a saját kikötődött cipőfűzőjére és hatalmasat esett. A tanár nénije is épp látta az esetet, ő volt a felügyelő a szünetben az udvaron.
– Nagyon megütötted magad?- kérdezte.
Jázmin hangosan zokogott és csak a fejével bólintott, hogy igen. A tanár néni Dalma segítségével elkísérte Jázmint az iskolai ápolóhoz. Nagyon fájt a keze és mozgatni sem nagyon tudta, ezért felhívták az anyukáját, hogy jöjjön érte és vigye el a kórházba.
– Hogy vagy életem?- kérdezte az anyukája, mikor megérkezett érte az iskolába.
– Olyan jó, hogy itt vagy anya!- ölelte át szorosan édesanyja nyakát Jázmin. – Nagyon fáj a karom.- mondta sírva a kislány.
Anyukája megköszönte az iskolai dolgozóknak a segítségét és már vitte is a baleseti osztályra kislányát. Elég sokat kellett várakozniuk a kórház folyosóján, mire végre behívták őket.
– Elég csúnya esés lehetett.- állapította meg a doktornő. – Most készítünk egy röntgen felvételt, amin megnézzük, hogy eltört-e a csontod.
Jázmin még soha nem volt a balesetin. Eddig megúszta mindig kisebb karcolásokkal, ám most elkezdett aggódni.
– Anya, én nem akarok gipszet kapni. – mondta szomorú szemekkel.
– Ne aggódj kincsem! Ha eltört a csont a karodban, akkor kénytelen leszel elviselni ezt a kellemetlenséget. Az a szerencséd, hogy jobb kezes vagy és ez a baleset a bal karoddal történt. Így legalább tudsz írni.
– Ajjjj….és még ez is. A tanulás alól sem bújhatok ki. – háborodott fel Jázmin.
Amikor kész lett a röntgen eredménye az orvos ismét behívta őket.
– Bizony ez törés. – közölte a tényt. – De ne aggódj kislány, hamar lekerül a gipsz róla, megígérem.
Ezután begipszelték Jázmin bal karját.
– Amikor visszajössz, hogy levegyük ezt a most még szép, hófehér gipszet, szeretném, ha addigra sok-sok rajzzal és üzenettel lenne tele, amit a barátaid firkálnak rá.- mondta kedvesen a doktornő.
Minden úgy történt, ahogy azt az orvos megjósolta. Két hét múlva már le is került a gipsz Jázmin karjáról. Addig a barátai csupa klassz dolgot írtak és rajzoltak rá.
– Minden jó, ha a vége jó.- állapította meg Jázmin, amikor kijöttek a kórházból már gipsz nélkül.
– Azért jobb lesz, ha vigyázol, ha nem akarod a nyári szünetet tetőtől talpig gipszben tölteni.- kacagott az anyukája és magához ölelte kislányát.
Elérkezett a suli utolsó napja a vakáció előtt. Jázmin és Dalma ismét az udvaron kergetőztek nevetve, de Jázmin most nagyon odafigyelt rá, hogy még véletlenül se kötődjön ki a cipőfűzője. A nap végén boldogan köszöntek el egymástól a gyerekek és megfogadták, hogy sok időt fognak együtt tölteni a nyári szünetben.